Sziasztok!
Bár sokszor elnézést kértem, sajnos mindig csak ....majd majd majd ide jutok. Szomorú is vagyok picit miatta, hiszen ez a blog számomra nagyon fontos, hiszen régóta blogolok, több lapom volt már, mégis mostanság eléggé másra fektettem a hangsúlyt, mint az én részemre.
Úgy éreztem, hogy tartozom Nektek, magamnak és persze a blognak egy évértékelővel. Elmélkedéssel, események bemutatásával, mi is történt velem az utóbbi időben.
Kezdjük azzal, hogy mostanság ilyen karácsonyom nem volt. Valahol örülök is neki, de fárasztó és forgalmas volt. Mióta Budapesten éltem, hazajöttünk a családhoz, nagyjából végig látogattuk a családot, majd mentünk is vissza. Tulajdonképpen nulla készülődés volt a részemről, ajándékokat kivéve. Most viszont, hogy a saját házamban telt az ünnep, szinte egész karácsonykor sütöttem, dekoráltam, főztem, minden ami kell. Egy szabad napom volt eddig, minden nap mentünk, hiszen nekem minden rokonom, ismerősöm itt van a környéken, illetve hozzánk is jöttek. Nem bánom egy percét sem, mert most úgy alakíthatom a dolgainkat, ahogy nekünk tetszik, teremthetünk új hagyományokat. Nagyon jól alakult.
Na de tekintsünk vissza az év elejére.
Régóta gondolkodunk mit tegyünk, ami a jövőt illeti. A férjem budapesti létére szívesen költözött volna falura, de én szkeptikus voltam, hiszen falusi közegből költöztem a fővárosba. Imádtam ott, de sajnos a magas ingatlanárak miatt el kellett gondolkodnunk, hogyan tovább. Maradunk és valami megoldást találunk vagy visszaköltözünk a szülőfalumba vagy a környékére. Győr- Moson - Sopron megyéről van szó, amit őszintén én szeretek, de jól éreztem magam Budapesten. Hat év sok idő, fájt a szívem emiatt.
Készítettünk egy listát, mely falvak jöhetnek szóba, de talán valamilyen csoda folytán a szülőfalumban eladó lett egy ház. Január végén rögtön megnéztük és azonnal lefoglalóztuk. Kaotikus hónapok vették kezdetét, szinte ez tette ki minden gondolatunkat, aki szerint könnyű egy házvásárlás az téved. Eléggé fárasztó és aggodalmas időszak vette kezdetét, mi pedig igyekeztünk a lehető leggyorsabban intézni mindent. Sírtunk, nevettünk együtt örültünk, megint sírtunk, idegeskedtünk és vártuk a csodát. Sok köszönet jár édesanyámnak, aki rettentő sokat segített.
Nos, május 8-án eljött a pillanat. Életünk első, közös háza megvásárlásra került és aláírhattuk a papírokat. Aznap este, ahogy hazaértünk, koccintottunk majd együtt sírtunk, hogy megcsináltuk!!
Fel sem fogtam, hogy elhagyom Budapestet, mivel már rengeteg holminkat anyukámhoz hazahoztunk a hetek alatt. Szerintem ennyit még M1-es autópályát nem járt senki, mint mi az első hat hónap alatt.
Egy kikötésem volt a férjem felé, ha hazaköltözünk, hogy legyen egy kutyánk.
A ház megvásárlása után pont egy hónappal már hazaköltöztünk. Felmondtam a munkahelyemen, ahol hat évet lehúztam, elköszöntem mindenkitől, könnyes búcsút vettem a szeretett ismerősöktől, de lelkesen vetettem bele magam az új életbe. Aztán azon a szombaton megérkezett a kutyus, Prézlike, aki jelenleg nyolc hónapos múlt.
Hamar berendezkedtünk, persze én itt ismertem mindenkit, a férjem dolgozni kezdett, a szabim lejárta után úgy tűnt én is. Sajnos adódtak dolgok, nem megyek bele, eléggé rosszul jött ki, emiatt rettentő szomorú voltam, végül szeptembertől kezdve dolgozom Győrben. A bejárást azóta sem bírtam megszokni, pedig négy évig anno bejártam iskolába is. De talán ez is menni fog.
Na de tekintsünk vissza az év elejére.
Régóta gondolkodunk mit tegyünk, ami a jövőt illeti. A férjem budapesti létére szívesen költözött volna falura, de én szkeptikus voltam, hiszen falusi közegből költöztem a fővárosba. Imádtam ott, de sajnos a magas ingatlanárak miatt el kellett gondolkodnunk, hogyan tovább. Maradunk és valami megoldást találunk vagy visszaköltözünk a szülőfalumba vagy a környékére. Győr- Moson - Sopron megyéről van szó, amit őszintén én szeretek, de jól éreztem magam Budapesten. Hat év sok idő, fájt a szívem emiatt.
Készítettünk egy listát, mely falvak jöhetnek szóba, de talán valamilyen csoda folytán a szülőfalumban eladó lett egy ház. Január végén rögtön megnéztük és azonnal lefoglalóztuk. Kaotikus hónapok vették kezdetét, szinte ez tette ki minden gondolatunkat, aki szerint könnyű egy házvásárlás az téved. Eléggé fárasztó és aggodalmas időszak vette kezdetét, mi pedig igyekeztünk a lehető leggyorsabban intézni mindent. Sírtunk, nevettünk együtt örültünk, megint sírtunk, idegeskedtünk és vártuk a csodát. Sok köszönet jár édesanyámnak, aki rettentő sokat segített.
Nos, május 8-án eljött a pillanat. Életünk első, közös háza megvásárlásra került és aláírhattuk a papírokat. Aznap este, ahogy hazaértünk, koccintottunk majd együtt sírtunk, hogy megcsináltuk!!
Fel sem fogtam, hogy elhagyom Budapestet, mivel már rengeteg holminkat anyukámhoz hazahoztunk a hetek alatt. Szerintem ennyit még M1-es autópályát nem járt senki, mint mi az első hat hónap alatt.
Egy kikötésem volt a férjem felé, ha hazaköltözünk, hogy legyen egy kutyánk.
A ház megvásárlása után pont egy hónappal már hazaköltöztünk. Felmondtam a munkahelyemen, ahol hat évet lehúztam, elköszöntem mindenkitől, könnyes búcsút vettem a szeretett ismerősöktől, de lelkesen vetettem bele magam az új életbe. Aztán azon a szombaton megérkezett a kutyus, Prézlike, aki jelenleg nyolc hónapos múlt.
Hamar berendezkedtünk, persze én itt ismertem mindenkit, a férjem dolgozni kezdett, a szabim lejárta után úgy tűnt én is. Sajnos adódtak dolgok, nem megyek bele, eléggé rosszul jött ki, emiatt rettentő szomorú voltam, végül szeptembertől kezdve dolgozom Győrben. A bejárást azóta sem bírtam megszokni, pedig négy évig anno bejártam iskolába is. De talán ez is menni fog.
Igazából ami jó, hogy szinte egy pillanatig nem unatkoztam. Aki családi házban lakik pontosan tudja mi jár vele...Udvar stb. Illetve nem 55 nm2-t kell takarítanom, hanem egy hatalmas házat, amit élvezek. Imádom, ha jön hozzánk valaki, vendégeket fogadni. A felújítás jövőre indul, előre félek, de bízom benne, hogy minden jól alakul és csodálatosan kicsinosítjuk majd, olyanra amilyenre mi szeretnénk.
A kutyánk egy magyar vizsla ITT már írtam róla. Imádjuk, teljes értékű családtag.
Idén ősszel lett a férjem 30 éves, amire óriási összejövetelt szerveztem neki, ő pedig mit sem sejtett. Büszke vagyok rá, arra, hogy ilyen jól, együtt összehoztuk és megoldottuk az évünket, sok nehézség ellenére összetartottunk. Mindig szerettem, hogy ilyen remek csapatot alkotunk együtt.
A rokonsággal is újra jobban összetartunk, számíthatok rájuk, ők is ránk. Sajnos az egyetem halasztás alatt van, de meglátjuk mi lesz a jövőben és annak függvényében folytatom.
A rokonsággal is újra jobban összetartunk, számíthatok rájuk, ők is ránk. Sajnos az egyetem halasztás alatt van, de meglátjuk mi lesz a jövőben és annak függvényében folytatom.
Idén számos projektbe fogtam bele illetve folytattam. Munkálkodom serényen az AH Magazinnál, immáron több, mint egy éve, aztán nagy örömömre Ninaa-val, Andival közösen elindítottuk a mi kis csoportunkat, a BLOGZAHOLIC-ot, amelyet a bloggereknek hoztunk létre, hogy összegyűljünk, együtt egy kis közösséget alkossunk. Igyekszünk mindig feldobni a csoportot, bízva abban, hogy minél többen csatlakoztok majd.
Továbbá jövőbeli terveimhez tartozik egy vállalkozás a legjobb barátnőmmel.
Nos, lassan gondolataim végéhez érve azonban pár mondatot írnék a jövőről. Kétes érzéseim vannak, hiszen olyan sok minden történt velem az elmúlt években, veszteség, szomorúság, öröm, talán már nem is vagyok az az ember, aki másfél évvel ezelőtt voltam. Gyakran vagyok ideges, türelmetlen, nehezen viselem a kudarcot, érzékeny vagyok, ugyanakkor továbbra is segítőkész és mindenben részt szeretek venni. Jövőre szeretnék jobban visszatalálni önmagamhoz, nyugalmat lelni, megtanulni nemet mondani. Az utóbbi időben rettentő sokat vállaltam magamra, amit utólag megbántam, mert ezzel olyan fáradtabb időszakaimban is tevékenykedtem, amikor más biztosan nem tette volna.
Aztán mivel én sem leszek fiatalabb, a felújítás után a gyerekvállalás is szóba jöhet, bár még azért picit szeretek csak úgy magam lenni. Jövőre kérdezzétek majd meg, hogy hol tartok ezen a téren. :)
Továbbá jövőbeli terveimhez tartozik egy vállalkozás a legjobb barátnőmmel.
Nos, lassan gondolataim végéhez érve azonban pár mondatot írnék a jövőről. Kétes érzéseim vannak, hiszen olyan sok minden történt velem az elmúlt években, veszteség, szomorúság, öröm, talán már nem is vagyok az az ember, aki másfél évvel ezelőtt voltam. Gyakran vagyok ideges, türelmetlen, nehezen viselem a kudarcot, érzékeny vagyok, ugyanakkor továbbra is segítőkész és mindenben részt szeretek venni. Jövőre szeretnék jobban visszatalálni önmagamhoz, nyugalmat lelni, megtanulni nemet mondani. Az utóbbi időben rettentő sokat vállaltam magamra, amit utólag megbántam, mert ezzel olyan fáradtabb időszakaimban is tevékenykedtem, amikor más biztosan nem tette volna.
Aztán mivel én sem leszek fiatalabb, a felújítás után a gyerekvállalás is szóba jöhet, bár még azért picit szeretek csak úgy magam lenni. Jövőre kérdezzétek majd meg, hogy hol tartok ezen a téren. :)
Előtte azért még szeretnék sokat kirándulni, ehhez pedig valószínűleg a legjobb barátnőm is csatlakozik, hiszen idén rengeteget mentünk. Pannonhalma, Sopron, kirándulás, előadások, koncertek, bulik.
Furcsa, hogy elérkezik 2020. Nagyon rohannak az évek... Kívánok mindenkinek csodás Szilvesztert és boldog, örömteli, egészségben és sikerekben gazdag Boldog Új Évet.
Jövőre találkozunk... Igyekszem visszatérni :)
