Mi újság velem?

Sziasztok!

Gyakran olvashattatok tőlem ilyen címet kapó posztokat, de most ismét leporoltam és megosztom veletek gondolataimat. Olvassátok szeretettel! 

Nyár 

Amennyire nem gondoltam, olyan gyorsan ideért az augusztus vége. Márpedig itt kopogtat a szeptember, ezzel együtt az ősz is. Hihetetlenül szaladnak a napok, pedig pár hónappal ezelőtt azt éreztem, hogy minden hét egy örökkévalóság. 

Kiestem a napi rutinból: futás a buszra, munkahelyre, ott toppon lenni, folyton kitalálni újabb és újabb foglalkozásokat, készülni az ünnepekre, évszakokra, beszélni, énekelni, tájékoztatni a szülőket, stb stb. Aztán futás ismét a buszra. Számomra nagyon furcsa volt, hogy mindez megszűnt. Nehezen is viseltem bevallom, mert társasági emberként kiesni ebből, amiben hosszú idők óta benne voltam, nem volt könnyű. Nem mondom, hogy nem volt jó, de egy idő után elkezdett hiányozni ez a pörgés, ami én vagyok. Ráadásul hangulatilag sem voltam jól a rosszullétek miatt, ezért a közérzetemet teljesen levitte.  Úgyhogy a pörgést átvette valami más. 

Nem mondom, hogy minden percét élvezem az itthonlétnek, mert a fentebb említettek azért hiányoznak, illetve gyakran töltöm egyedül a délutánt vagy a délelőttöt, a férjem munkája miatt. Előfordul, hogy baromira nem találom a helyem, és amiért ilyen hőség van, csak benn tudok létezni. Azért ez egy idő után felőrli az amúgy pörgős embert. Igyekeztünk azért kimozdulni itthonról, vásárolgatni, egy-egy koncertre, programra vagy vacsorára. Idén is láthattam Azariah-t, voltunk Komáromban, Barokk Esküvőn stb, emellett családi összejöveteleken is részt vettünk. 
Mivel nyáron lehet kinti-benti munkákat végezni, ezek sem maradhattak el, falun meg pláne. A rokonság itt van többnyire egy faluban velünk, így mindig volt valami meló. A legtöbb a férjemre hárult sajnos. 

Várandósság vége

Mivel az eleje nem volt egy leányálom, a vége sem az. Most már minden nehéz, nyögök eleget, és úgy fordulok meg az ágyban, mint egy partra vetett bálna. Legalábbis így látnám magam kívülről tuti. A fekvés sosem volt a kedvencem - persze, ha elfáradok lepihenek -, de mindig teszek-veszek, jönni-menni akarok. Ez azért már nem olyan egyszerű. Ami viszont jó, hogy ahogy az első trimeszter után kicsit rendeződtem, azóta elég aktívan létezem. Sokat játszom a kutyákkal, takarítok, pakolok, vasalok, főzök, mosok, rendezkedem.
  takarítok, pakolok, vasalok, főzök, mosok, rendezkedem.  takarítok, pakolok, vasalok, főzök, mosok, rendezkedem.  takarítok, pakolok, vasalok, főzök, mosok, rendezkedem. 

Direkt írtam így, még mielőtt blog problémát gondoltok, mert tényleg ez megy. Én amennyit rámoltam, szerintem soha életemben nem csináltam ennyi pakolászást. Ez egyrészt állítólag a fészekrakó ösztön, másrészt pedig nem tudok elülni azon a bizonyoson. Mindig valamit csinálnom kell. 
Az éjszakáim továbbra is katasztrófák, főleg mióta újra hőség van, mert bár tudom, a nyár az nyár, de a július végi esős, hideg nekem nagyon jó volt. Istenien aludtam. A hidegfront azért nem volt vicces, de a hűvös levegő nekem tökéletes volt. 
A hormonjaim hol az egekben, hol a mélyben voltak, ami annyit tett, hogy sírtam vagy a szarkasztikus énem került előtérbe. Ez utóbbi nagyon tart, tehát aki úgy néz, szól stb, annak jajj.. Nem mondom, hogy olykor nincs elegem saját magamból is, mert ezt a szintet is elértem, de tulajdonképpen mindegy is. Mindenkivel közöltem, aki szerint jaaaaj, ne idegeskedjek egy-egy dolog miatt, hogy nem kell engem szeretni. Azért mondjátok meg őszintén: nem akadnátok ki, ha egy idióta, hajnali fél6-kor állna neki fűkaszázni? De. Na én meg nem hagytam, úgyhogy tettem róla és fogok is. Velem nem szórakozhat. Más se. 

A gyermekszoba is elkészült végre. Nem vagyunk mi az a kapkodós típusok.... Remekül sikerült az utolsó hetekre ezt is intézni, de nem baj a fő lényeg megvan. Még van mit simítani rajta, díszíteni, de majd apránként az is meglesz. A bőröndöm bepakolva. Pár apróság kell. 
Nagyon cuki mindene, anyukám is teljesen kész van a kis ruháktól, úgy álmélkodott mikor látta, hogy azt hittem meghatódik. Ő nem szokott csak azért.  
Szóval ez már tényleg nagyon a vége, minden szempontból. Szalad az idő...

Kutyák

Pár gondolatban megemlíteném Palikát és Prézlit. 
Azt hiszem kijelenthetem, hogy nem tudom mi lenne velem nélkülük. Eleve, van kiről gondoskodnom, ha egymagam vagyok, másfelől sok mindenre tanítanak engem is ezek a kutyusok. Mégpedig ami mostanában nem megy, a türelem. Előfordul rosszabb nap, amikor én is nyűgösebb vagyok, ez pedig van, hogy rajtuk csattan. Aztán rám néznek, közel fekszenek, bújnak, és rájövök, hogy kicsit lazulnom kell. Olyan sok szeretetet kaptam tőlük ebben az időszakban. Rendkívül ragaszkodóak lettek, hihetetlenül figyelnek, ami félek addig fajult, hogy túlságosan is összenőttünk a hónapok alatt. Hosszabb időt nem töltöttünk külön, mint amikor dolgoztam, úgyhogy bízom benne, hogy az a pár nap amíg én nem leszek, nem fognak nagyon maguk alatt lenni. 
Legutóbb egy érzelmes hangulatomban azon sírtam a férjemnek, hogy én nem is magam miatt aggódom, hanem a kutyákért, amíg nem leszek. Hiányozni fognak nekem is, főleg, mert tényleg mindig -mindent együtt csináltunk.  Azt hiszem a legjobb ebben az egészben, hogy nem teljesen egyedül kellett lennem itthon, hanem ők is velem voltak, foglalkozhattam velük, ha sírtam megsimogattam őket, ha boldog voltam, akkor nekik is mondtam, ha pedig nyögtem, vagy éjjel a gyomorégésre kutattam gyógyszerért ők is keltek velem, követtek a konyhába. Örülök, hogy az állatok léteznek az életünkben. 

Elbúcsúzom egy rövid időre 

Végezetül, nem nem fogom bezárni a blogom, szimplán úgy gondoltam kicsit szabadságolom magam. Úgy döntöttem, hogy picit felfüggesztem a posztolást, átszellemülök és majd újult erővel jelentkezni fogok. 
Persze nem fogok teljesen eltűnni, hiszen a Bloggerközösségben maradok, amíg lehet, de úgy gondolom, hogy most kicsit más felé kell fordulnom. Mint tudjátok írás nélkül úgysem vagyok meg, szóval tuti, hogy visszatérek, írok majd továbbra is mindenféle témában. 

Amire viszont még számíthattok, az még egy poszt, ráadásul egy születésnapi, amelyet 25-én fogok veletek megosztani. Kicsit osztottam-szoroztam, elmélkedtem azon a pár éven, amelyet ezen a platformon töltöttem. 

Előre is köszönök mindent, a kommenteket, amiket kaptam tőletek, gondolatokat, kedves szavakat. 

Ha gondoljátok bátran pötyögjétek le nekem, hogy a jövőben miről olvasnátok tőlem szívesen. Sokat segítenétek 💗 

Mindenkinek csodás nyár végét kívánok, szép őszt! Élvezzétek ki a napsütést, és mindenképpen olvasni foglak Benneteket én is. 

Puszi

Eszter 

📸Instagram: @esthermczako

📧Email: mindiglegyboldog1@gmail.com