Egy éve lettem anya...

 

Hol is kezdjem? 

El sem hiszem, hogy itt, ezen a platformon írhatom le, de kisfiam, Marci egy éves lett. Ezzel együtt az én születésnapom is van, mégpedig az anyává válásomé. Egy olyan nap ez, amit soha nem fogok elfelejteni, hiszen olyan erőket mozgatott meg bennem 2023. szeptember 25-e, amiről talán magam sem tudtam, hogy létezik. Hihetetlen milyen folyamatok mennek végig egy nőben, amíg életet ad egy gyermeknek. Szerintem méltán lehetünk büszkék magunkra. 

Nosztalgia

Amikor megismertem a férjem, minden olyan magától érhetődő volt. Szeptember 14-én voltunk 12 éve együtt - ej de baromi hosszú idő már -, észre sem vettük, csak elröppentek az évek. Tudtam, hogy valamikor édesanya akarok lenni, de a budapesti életünk alatt igyekeztünk mindent kihasználni, amíg a huszas éveinkben jártunk. Számomra egy gyermek vállalására biztonságot nyújtott volna az, ha a saját otthonunkba érkezik, így a szülőfalumba visszaköltözve, immáron a házunkban várhattuk a gyermekünket. A szó, hogy várhattuk fontos, mert sajnos nem érkezett. Egy idő után úgy éreztem, hogy nem fog, hogy nem lesz saját gyermekünk, tekintve, hogy 2018-ban eléggé megtépázott az élet. Nehezen jöttem ki belőle, lelkileg sem voltam talán a toppon, pedig azt gondoltam minden rendben. 

Őszintén rápörögtem a témára. Gyakran a munkahely fele agyaltam azon, hogy én vajon miért kapom ezeket a csapásokat az életemben? Miért nem kaphatom meg azt az élettől, amire vágyom? Sokszor elképzeltem milyen lesz a gyermekünk, hogy fogják hívni, mennyire jó lenne egy családot alkotni, ami nekem nem igazán adatott meg a gyermekkoromban. 

A pszichológussal elkezdődött közös munka során számtalan blokkot sikerült feldoldani, de a gyermekáldás még nem valósult meg. Szomorú voltam miatta, biztos voltam benne, hogy talán más útja lesz annak, hogy családunk legyen. 

Az egyik bölcsis gyerkőcöm édesanyja gyámügynél dolgozott, segítségemre volt, megbeszéltük az örökbefogadást. 2022. őszén eldöntöttük, hogy 2023 januárjában beadjuk a papírokat és, ha kell várunk. Elengedtem. Megértettem, hogy nem lesz sajátunk. Az élet viszont januárban mást szánt nekünk. A tesztem pozitív lett. 

Anyává váltam 

Marci szeptember 25-én született meg. A legnagyobb boldogság az életünkben és a kezdeti napok ellenére is, minden olyan magától érthetődő volt. Olyan szépen alakultak a kórházi napok is, bár mindenért izgultam és nem aludtam semmit, de az utolsó erőmmel csináltam végig mindent. Aztán jött a hullámvasút. Azóta már olvastam erről az állapotról, de sokszor magam sem tudtam mi a bajom. Hol teljesen meg voltam hatódva, könnyeztem, hol pedig csak bőgni tudtam volna, feszült voltam. Nehéz elmagyarázni, olyan hormonlöket van ilyenkor az emberben, amivel basszus nem tud számolni és tényleg egy érzelmi hullámvasút volt az első pár hét. Néha azt éreztem, hogy csak mennek a napok, azt sem tudom, melyik nap mi történt, én pedig még mindig a hormon okozta sokktól csak úgy voltam. 

Nem mondom, hogy minden olyan csilli-villi, púder volt, mert ezzel hazudnék, sőt.. voltak jó és kevésbé jó napok. Gyakran azt látjuk a médiában, micsoda hiperszuper minden, pedig emberek vagyunk, mindannyiunknak vannak szarabb percei, napjai. Nem szégyen, ha egy anya kivan. Nem szégyen, ha az édesanya egy-egy nap enervált, kedvetlen és fáradt. Nem szégyen, ha nem az elvárások szerint alakul minden. S bár sulykolják belénk a sok cukormázat, nem minden fekete-fehér. 

Mostanában belegondolok, hogy amit akkor nehéznek éltem meg, ma visszagondolva, talán semmiség. Emlékszem volt olyan perc, amikor a párnámba kiabálva bőgtem, aztán megráztam magam és ment tovább a nap. Akadt olyan is, amikor a gyerekkel együtt sírtam, mert akármit tehettem, nem tudtam megnyugtatni. De megemlíthetném azt is, hogy mennyire rosszul érintett, hogy elapadt a tejem. Nem így akartam, nem ezt akartam. Lehet valakiknek ezek bagatell dolgok, de nekem nem voltak egyszerű pillanatok, ezt pedig azok érhetik igazán, akik hasonló helyzeteken átjutottak. Voltak "jó" tanácsok, s mi kell egy anyának ilyenkor? Az okoskodó megjegyzések: "más is felnőtt tápszeren" Tudom, de mi nem mások vagyunk. Mi, mi vagyunk... A jó baba kijelentésre már a végén azt mondtam, hogy mondja el, miért rossz egy csecsemő? Miben nyilvánul meg? Természetesen mindenki visszább lépett eggyel ilyenkor, meglepődtek, hogy visszakérdeztem. 

anyává válni minden szépségével...

Az érzelmi hullámvasút mindennapos nagyjából. Aggódni a gyermekedért, tudni, hogy micsoda mérföldköveket fog elérni. Miket tanítunk meg neki és, hogyan nevelkedik. 

Látni őt kúszni, mászni, felállni, hallani a kimondott szavakat, megnyugtatni, amikor szomorú és bánatos, viccelni, szórakoztatni és együtt tanítani, felemelő. Látni mennyi mindent megfigyel tőlünk.

Marci egy minta gyerkőc. Ha a szakmai szememmel kérdezné valaki: semmi olyat nem tudok elmondani, ami nem lenne jó. Egyik nap azon gondolkodtam, hogy milyen jellemzést írnék a családi füzetbe, ha most esetleg bölcsibe menne. Én mindig olvastam a szülők gondolatait, voltak frenetikus írások is egyébként, de most fordult a kocka, nekem kellene írni. Mindent a nagy könyv szerint csinált, s egy nagyon alkalmazkodó, barátkozós, vidám és kiegyensúlyozott kisfiú. Ha sír is, annak valami komoly oka van. Szerencsések vagyunk, mert minden olyan flottul megy vele. Nem válogatós, mindent megeszik. Tipikusan, alszik, eszik, játszik gyerek. 

Nagyon büszke vagyok rá. Olyan szeretetet érzek iránta, amit még soha sem tapasztaltam. Amikor ránézek tudom, hogy ő a mi kisfiúnk, és hogy a lehető legjobbat kaptuk az élettől. Annyi rossz és veszteség után, itt van ő, akire ha az ember rápillant, mosolyra húzódik a szája, vidámabb lesz. Találkozhatunk bárkivel, mond neki vagy nekünk pár jó szót, kedvességet. Elmondhatatlanul jól esik és úgy érzem, ő azért érkezett, hogy jobbá, szebbé, boldogabbá tegye az életünket. Aki, amikor a legmélyebb pontomon voltam is kirángatott belőle. Tudtam, hogy ez a kisfiú csak rám, ránk számíthat. Hiába potyogtak rendületlen a könnyeim, ő tíz hónaposan megérintette az arcom. Szeretnénk olyan életet a számára, amit mi nem kaphattunk meg, de neki legyen lehetősége a boldog gyerekkorra. Emellett nincs elkényeztetve, hiszen ha olyan a helyzet, azt mi sem engedjük, ettől függetlenül szeretnénk neki lehetőséget adni. Nem vagyok ősanya sem, mert aránylag lazán kezelem a dolgokat, a gyermeknek tapasztalatokra van szüksége, hogy tudja, mit tehet és mit nem. Ezt nem úgy kell érteni, hogy engedem a lépcső tetejéről elesni, de biztos keretek között segítjük a tapasztalásban. Természetesen ragadt rám a több, mint 10 év gyermekek közötti időből, úgyhogy ezt alkalmazom itthon is a mindennapokban.

Szerencsére a férjem is hallgat rám egy-egy momentum kapcsán, olykor hasznos gyakorlati tanácsokkal el szoktam látni. Neki is rengeteget köszönhetek. Amit lehet mindent megtesz a fiúnk körül, ellátja: eteti, altatja, fürdeti, pelenázza, bármit. A másik része az a terhesség, a szülés és az utána lévő időszak lelki támogatása. Több, mint egy éve csak legyintettem, hogy ő aztán biztos nem lesz benn a szülőszobában, most már áldom az eszem, hogy meggondoltam magam. Szükségem volt ott is a támogatására, akárcsak itthon. Voltak olyan dolgok, amiket teljesen túlaggódtam, pörögtem, agyaltam rajta, akár az anyatejes táplálás, akár egy oltás, szerencsére a férjem ott lazán beleállt, hogy nincs semmi baj, megoldjuk, rendben lesz. És így is volt. Mire való egy jó férj? Visszarángasson a jelenbe és megrázzon, hogy minden oksi lesz, ha tápszer, akkor az. Ha látta rajtam, hogy kicsit nyugi kell, átvette a feladatokat vagy elmentek együtt  bevásárolni. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen férjet küldött mellém és flottul, csapatként tudjuk vinni a mindennapokat. 

Egy anya élete nem csak játék és mese 

... nos, most itt nem a Hókuszpók és a törpök fognak előugrani, hanem amint fentebb írtam, keményen tolni kell a nap 24 óráját. Folyamatos készenlét, mellette háztartás és kerti dolgok, s még a két kutya ellátása is. Ahogy korábban írtam, olykor nem valami felemelő ez a mókuskerék, mert elviheti az embert egy olyan irányba, ami nem éppen a legjobb. Erre sajnos nekem rájöttek a májusi események és volt kemény három durva hónapom. Erről korábban beszámoltam. Szerintem ilyen mélyrepülést régen éreztem, és baromira nehéz volt a felszínen maradnom. Egy éltetett: a gyermekem. Az új pszichológus, ahogy egy kedves barátnőm említette nekem a minap, érzi, hogy megtart, fenntart és ezt most én is így gondolom. Kimásztam a gödörből, remélem innen csak felfele van. 

És, hogy egy kis napi helyzetjelentést is adjak Marciról, aki már most több helyen járt, mint én ennyi idősen anno, köszöni szépen remekül van. Vidám tekintete sugallja, hogy baromi jól érzi magát, élvezi, hogy mászhat, hogy képes a bútorok mellett elhaladva megszerezni bármit, lassan el is indul. Azért  próbálja már csillogtatni az akaratát is. Figyeli minden reakciónkat egy-egy tevékenysége kapcsán. Imádja, a kutyákat vicces szituációkban. A traktorok látványa számára felemelő, természetesen napi kiképzést kap a járművekből. Szeret labdázni és nem utolsó sorban enni. Ahogy a törzslapba írnám a munkahelyemen: étvágya kiváló, válogatás nélkül mindent elfogyaszt. 

Minden éneket, mondókát, dalt szeret, kap is belőlük rendesen, de nem bánja, ha néha egy kis AC/DC, Metallica, Tankcsapda, Zoltán Erika, Azariah, R-GO vagy más egyéb zene csendül fel. Apropó R-GO, a koncerten Marci csápolt a legjobban, természetesen előtte hetekben megvolt a felkészítés. 

Imádok az anyukája lenni, minden kihívásával, egyszerűségével, nehézségével együtt. A legkedvesebb pszichológia tanárom mondta mindig (Locke -tabula rasa-ja után szabadon), hogy a gyermek egy tiszta lap. Nos, tudom, hogy mi "írjuk rá" azokat a dolgokat, amiket ő tovább fog vinni az életben. Bízom benne, hogy sikerül mindaz, amit szánunk neki, ahogyan szeretnénk őt majd útnak indítani. Nekünk nehéz sorsunk volt már gyermekként. Sok minden nem adatott meg, aminek isszuk is a levét, de együtt, egymásba kapaszkodva tudjuk, mit szánunk a kisfiúnknak. Sok szeretetet, törődést, odafigyelést, azt, hogy mindig számíthat ránk, bármikor fordulhat hozzánk, ha elesik felsegítjük. Hiszem, hogy mindaz, amit mi gyerekként megtapasztaltunk mutatja azt az utat, amit nem szeretnénk, hogy ő megtapasztaljon. Mi megírjuk a saját történelmünket. 

Nos, így telnek a mindennapok: rengeteg játékkal, tanulással, öleléssel, nevetéssel és szeretettel. 

Meghatódva, napok óta párás szemmel írom mindezeket, Isten éltessen kisfiam! 

 "Néha, amikor csodára van szükségem, csak belenézek a fiam szemébe, és rájövök, hogy már van csoda az életemben." (ismeretlen)

Csodás napot!

Eszter