Meghívtam a fiatalabb énem egy kávéra. ☕️

Meghívtam a fiatalabb énem egy kávéra. ☕️

Megkérdezte, hogy milyen az életem most? 

Csak annyit tudtam válaszolni, hogy a lehető legboldogabb, de nagyon sok súlyos terhet cipelek.  Az élet kegyetlenül megtépázott, össze-vissza marcangolt. 

Ő azt felelte látja az arcomon. 

Elmondtam neki, hogy van egy kisfiam, ő örült a hírnek aztán csak legyintett egyet, hogy neki korai, még nem akar gyereket. Mi mást is mondhatott volna? Érdeklődött, hogy hívják a gyermeket. Válaszolva a kérdésére, mondtam, hogy Márton. Kicsit kikerekedtek a szemei, majd kibukott belőle, hogy nem Kristóf? Csak annyit tudtam kinyögni, hogy változnak az idők. 

Elkezdtünk nosztalgiázni a jó kis romkocsmai bulikról, a bacardi coláról, a maci fröccsről, mire ő is azt felelte, a kedvencei. 🤗 Aztán a hosszú budapesti sétákról, arról, milyen jól beilleszkedtünk a fővárosban, a csodaszép helyekről, a Starbucksról, gazdagréti mindennapokról, a Dunáról, a hidakról és az első munkahelyemről. Ő imádja, ahogy a kollégáit is. Nem is csodálkozom, jó csapat volt, összetartó és a hangulat is mindig jó volt. 

Óvatosan elmosolyodtam, mire megkérdezte, hogy min, én csak annyit feleltem, élvezze a jelent. 

Lenéztem a kávémra, kevergettem. Sok mindent mondtam volna neki a jövőről, mert érdeklődött a családról, barátokról. Nem tudtam elmondani, hogy sokan nincsenek már velem, hogy sok fájdalmas év vár rá.

Búcsúzás előtt kérdezte, hogy milyen az anyaság és, hogy kibírtam e a szülést? Mondtam neki, hogy ne aggódjon, a kis késvágás semmi, ahhoz képest, ami a szülőszobán várja. Hősök vagyunk, ezek után mindent kibírunk.

Alig hitte el. Én csak nevetgéltem, mert tudom, minden kis hajszál vágást gondosan beragasztottam, a szülés az azért, nem éppen kicsi dolog. Azt is megosztottam vele, hogy egy csoda kisfiú jött a világra, s a szeretet földöntúli, amit érezni fog iránta. Megkérdezte, hogy néz ki? Elmosolyodtam és csak annyit mondtam, nem fogja kitalálni kire hasonlít a legjobban :) 

Kávézás alatt kicsit értetlenkedett még, hogy a szülőfalumban lakunk, de megnyugtattam. Mondtam neki, hogy amit eltervez, mindenért keményen megküzd majd, de jól fog kijönni belőle. 

Megjegyeztük, hogy a hajunk még mindig remek és, hogy nem festettük be. 

Búcsúzóul megöleltük egymást, csak annyit mondtam, hogy sok álma valóra válik, de kemény időszakok is lesznek majd. Sokakban fog csalódni és olyanok is lesznek, akik az életébe sodródnak. 
A kedvenc Exclamation illatot viselte. 
 Ő megérintette az arcom s csak annyit mondott, ismer, tudja, hogy minden gödörből felállok, s próbáljak boldog lenni, mert ( ezt együtt mondtuk) Ami nem öl meg, az megerősít….

Remélem, hamarosan újra találkozunk...

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

M-Cz. Eszter (@esthermczako) által megosztott bejegyzés