Sziasztok!
Minden év hagy bennünk nyomokat. Van, amit büszkén viselünk, van, amit nehéz kimondani, és van, amit csak most értünk meg igazán.
Arra kértem néhány bloggertársamat, hogy tekintsünk vissza együtt 2025-re: mi volt nehéz, mi volt megtartó, és mit viszünk tovább a következő évbe.
Ezek a válaszok, nem tanácsok, inkább betekintés olyan emberek lelkébe, akik maguk is küzdenek, tanulnak, vágyódnak és tenni akarnak.
Négy különböző nő válaszait hoztam el most - köztük jómagam gondolatait is -. Más-más élethelyzetben, szakaszban vagyunk, ezért is jó egy ilyen közös interjú, hiszen megismerhetjük ki mit gondol, mit élt meg az idei évben.
Olvassátok szeretettel:
1. Ha egyetlen szóval
vagy képpel kellene leírnod a 2025-ös évedet, mi lenne az? Miért épp ez?
Kriszti: Útvonal. Ahogy Karinthy a koponyája körül kelt vándorútra, én a saját
lelkem utaztam körbe rengeteg önismeret gyakorlása és öngondoskodás révén egy
hatalmas, kereken 365 napig tartó érzelmi hullámvasúton. Jól esett olykor
felemelkedni, kiemelkedni, felülemelkedni. Néha döcögősebben másztam meg
egy-egy hegycsúcsot, lankát, dombocskát, lépcsőt. Előfordult, valaki megragadta
közben a kezem, s nemes egyszerűséggel nem hagyott magamra, megtartott,
felhúzott. A lejtőn pedig hol felszabadultan sikoltottam munkám gyümölcseként,
máskor szimplán kicsúszott a lábam alól a talaj... viszont sosem estem le a
mélybe, mert vagy kapaszkodóra leltem, vagy akik igazán mellettem állnak mai
napig, nem engedtek lezuhanni. Hiszen - mint ismeretes - nincsen derű bánat
nélkül, kiegészítik egymást. Azonban, amikor idei mérföldköveim tetőpontjaihoz
értem, az elém táruló panorámát minden egyes alkalommal megcsodáltam, és
olyannyira vált felejthetetlenné minden egyes képkocka lelki szemeim előtt -
melyben gyakran hagytam elidőzni tekintetem -, akárcsak az egész évem. Az élet
folyamatos tanulást nyújt, melyet tankönyvek nem tartalmaznak.
Eszter: Újrakezdés. Annyi nehéz, viszontagságos, reménytelen év után, mint 2024
volt, nem tudtam, hogyan lesz tovább. Egy dologban voltam biztos, a családomban. Ez az év segített talán abban, hogy újrakezdjek. Lássam azt - amit eddig is-, hogy nagyon gyorsan lehet romokban minden, aztán újra lehet építeni az életet. A viszontagságokat pedig mindig megoldjuk. Sokat gondolkodtam, dilemmáztam, mit, hogyan tehetek magamért, be kellett látnom, hogy ismét fel kell állni és folytatni tovább. Másképp, máshogy, másokkal.
Ninaa: Változatos, voltak benne brutál rossz, de mégis nagyon jó pillanatok is.
Változatos volt minden szempontból
Andi: Számomra a 2025-ös év egy hatalmas hullámvasút volt. Januárban született
meg a kisfiam akit már nagyon vártunk, és tudtam, hogy nehéz lesz, de tényleg
nagyon durván az volt. Az első félévre konkrétan alig emlékszem, mert
borzasztóan fáradt, magányos, és depressziós voltam. Rengeteget sírtam, és
sokszor bűntudatom is volt néhány gondolatom miatt. Viszont a nyár meghozta a
jó időt, és a jó kedvet is. Szerencsére én is helyre álltam, és már egyre
jobban kezdek visszatalálni magamhoz. Sőt néha már a hobbiaimra is van időm.
2. Mi volt az idei év legfontosabb belső felismerése számodra?
K: Sosem hittem volna, hogy ekkora akaraterő lappanghat bennem, ráadásul ekkora
mértékű türelem társul mellé egy kijelölt cél elérése érdekében. Végre nem
léptem ki adott szituációból, hanem egyáltalán nem állt szándékomban feladni,
beleálltam és mertem változtatni. Elsétáltam onnan, ahol kellemetlenül éreztem
magam. Ez a felismerés új volt számomra.
E: A múltban ragadtam. A tragikus események ott tartottak, s bár azt gondoltam,
hogy ki tudtam törni belőle, be kellett látnom, hogy mindezek miket váltottak
ki belőlem és ok-okozat, miket hoztak magukkal, s ezek mit okoztak nálam. Most
már tudom, hogy nem szabad műemlékké válnom.
N: Nem irányíthatok mindent, ha pedig szükséges, el kell engedni, amire már
nincs ráhatás. Tovább kell lépni.
A: Az, hogy csak
magamra számíthatok, és igenis néha a sarkamra kell állni, és már csak a
gyerekem miatt is beleállni olyan beszélgetésekbe amikbe amúgy nagyon félve
mentem bele. Őszintén nehéz volt, és néha félelmetes, de megérte.
3. Volt olyan
pillanat 2025-ben, amikor érezted: most igazán közel vagy önmagadhoz? Mi
történt akkor?
K: Ez az esztendő is azok köré sorolható, mely lényegesen közelebb hozott
önmagamhoz több szempontból. Talán életkoromból fakadóan a legközelebb. Év
elején kicsit kényeztettem a gyermeki énem, amikor visszataláltam egy olyan
útra, melyhez kedves emlékek fűznek és örömmel "sétálok a kertjében"
- egy gyermekkoromban is imádott, hazánkban abszolút réteg-érdeklődési körnek
számító híres belga lore-ról beszélek - pont ez a különleges világ segített át
munkahelyi nehézségeken, melyek engem szerencsére közvetetten érintettek,
mindennek ellenére a változás számomra kedvezett, még ha akadt is lelkileg
megterhelőbb része. Aztán, mikor nyár közepén szembesülnöm kellett elfojtott
múltbeli fájdalmakkal, amelyet már rég elástam magamban, akkor hirtelen
cafatokra tépett a felismerés... de felálltam, mert pont e régi szenvedéllyel
teli rajongásom, azaz rég bejárt utam segített ahhoz, hogy a szorult helyzetben
megszeretgessem azt a kislányt, aki egykor hitt valamiben, ámde közben több
alkalommal bántották. Idegenek. S most végre tényleg idegenek. Vadidegenek. Ő
pedig újra képes hinni magában. Igen, hiszek.
E: Huh nem is tudom, talán a jogosítvánnyal hoznám kapcsolatba, mert volt, hogy
fel akartam adni. Pedig nem vagyok az a típus, ezt tudtam magamról. Aztán valahogy mégis sikeredett és tudtam, hogy képes vagyok
rá. Az oktatómat is nyugtattam, amikor a forgalmi előtt volt jó pár hibám és ő
mondta, hogy ameddig nem hiszem el, hogy meg tudom csinálni, addig nem fog sikerülni.
Mondtam, hogy meglesz ne aggódjon.
Illetve a múltbéli sérelmek, fel nem dolgozott dolgok továbbra is bennem lappangtak, s olykor, mint egy vulkán kitörnek belőlem. Nem bánom, mert ezzel biztosan van még dolgom, hiába oldottuk már fel a pszichológusommal, ez még mindig mély sérelem bennem.
N: Ezt nem tudom
megmondani, egyszerűen nem emlékszem olyan pillanatra, amikor ezt érezhettem
volna. Vagy mindig közel vagyok magamhoz, vagy sosem voltam igazán közel
magamhoz. Igazából mindig is kerestem önmagam és teljesen még nem találtam rá.
A: Volt egy pont mikor már nem tehernek, nyűgnek kezdtem el érezni az
anyaságot. Alapból is elég sokat sétáltunk, de volt egy pont mikor végre
beülhettem egy jegeskávéra, fagyira a legjobb barátnőmmel Kisfiam pedig ott
pihent a babakocsiba, és elfogott egy hatalmas nagy hála érzés. Akkor úgy
gondoltam végre beleérkeztem abba az állapotba ahova akartam. Számomra
fantasztikus érzés volt. Ott tényleg közel voltam magamhoz.
4. Mit kellett elengedned ebben az évben – egy
érzést, gondolatot, kapcsolatot vagy régi működésmódot?
K: Elengedtem, hogy voltak, vannak és lesznek dolgok, amikre nincs ráhatásom,
hanem el kell fogadnom, még ha olykor belegebedek, akkor is. Ugyanakkor
amennyire lehet, a sorsom alkalmazkodás és tervezés révén alakíthatom tőlem
telhető módon, ami egyfajta reménnyel tölt el. Amennyiben akad még valami, amit
biztosan magam mögött hagyok, rengeteg, és annál is több felgyűlt méreg,
illetve lehetséges, meglepetést okozok, de az "örök jókislány imidzsét".
Ember vagyok érzésekkel, nem gép.
E: A folyamatos kontroll készenlétet és szorongást. Muszáj picit spontánabbnak lazábbnak lennem és nem előre felkészülni gondolatban a legrosszabb forgatókönyvre. Le kell
lassítanom, magamért, az egészségemért, a családomért. Illetve olyan embereket,
akik nem segítenek és nem állnak mellém, ha baj van.
N: Egy barátot. A ragaszkodást félig-meddig.
A: Elég sok olyan barátnőm van, volt akikkel majdnem napi szinten beszéltünk.
Mára ez már megváltozott és a sokból maradt kettő. Szomorú voltam akkor, de már
nem érdekel. A családi viszonyok is kicsit változtak, mert volt akibe nagyot
csalódtam negatív irányba. Az állandó kapcsolati formák mint a házasság, pedig
csak még jobb és szorosabb lett.
5. Mi adott erőt akkor, amikor nehezebb volt? Mi volt a biztos pontod?
K: A fentebb említett hobbi, melynek karakterei és történetei már 1994-ben,
öt-hat évesen magukkal ragadtak, pedig érdekes módon egyáltalán nem gyerekeket
hivatott e széria megszólítani. Egy ismert képregénysorozatról beszélünk, amely
kis hazánkban nem terjedt el, mivel keményebb, kényesebb témákat boncolgat,
azonban a rajzfilmet képernyőre tűzték, amit péntekenként a nagypapámmal
néztem. Ezáltal eleve szép emlék. Egyetemistaként már olvastam a kalandokat,
most újra előbukkant. Legjobbkor, legjobb helyen, mintha a zsigereim megérezték
volna. Ugyanis töretlenül hiszek abban, minden a legjobb helyen és időben fog
bekövetkezni. Nincsenek véletlenek, vagy ha léteznek is, némi szándékosság vagy
isteni közbeavatkozás felismerhető a sorok közt. Mivel a címszereplő a kiskori
hősöm, elakadásaim során példát vettem róla/tőle (és persze az ismert és plátói
példaképeimről), sokszor így oldottam meg kialakult körülményeket. Aztán
egyszer, február végén vagy március elején volt egy álmom, és ez az egész
"verzum" új irányt vett a fejemben, ami még inkább előrelendített,
hisz egy olyan nehéz fába (=projektbe) vágtam a fejszém, ami engem is
meglepett, mennyire mélyre lehet ásni rajta keresztül a testi-lelki-szellemi
harmónia megteremtésének útvesztőin. Egy különleges alapokra és koncepcióra
helyezett fiktív valósághow-t készítek az ismert sztori alapján, méghozzá
meglepő módon e világ antagonista szereplőit választottam ehhez
szemléltetésképp. Biztosan meglepő, vajon miért? Mivel egy úgymond gonosz
karakter jelleme sokkal összetettebb, bonyolultabb, rengeteget ki lehet belőle
hozni, mindemellett nem mellékes, hogy szabadon tombolhat, nem fogja vissza
magát és nem szükséges színészkedni. Ez a mai világban kihívásnak számít,
elvégre a tökéletes számít elfogadottnak. Sajnos.
E: Van okom tovább menni, mert itt van a gyerekem. A gyerekemért pedig bármire
képes vagyok, mert minél tovább szeretnék vele lenni, hiszen neki a biztos
pontot én és persze a férjem jelenti. Nem adhatom fel. Nagyon sok bíztatást a különböző helyzetekben és ez természetesen nagyon jól esett. Tudtam, hogy vannak, akik még látnak, akik látják bennem az értéket, a kitartásom, a hajtást. Nekik köszönöm.
N: Anyukám. Mindig ott van nekem. A zene, a filmek és a sorozatok. Valamint a
párom is sok erőt ad, ha nehéz.
A: A nagymamám hatalmas segítséget nyújtott mikor tényleg nagyon megzuhantam,
főleg mentálisan. Jó volt, hogy tudtam vele beszélgetni, és nem egész nap csak
egyedül voltam itthon néha még tehetetlenül sok helyzetben. A biztos pontom
persze mindig a férjem volt aki akkor is meghallgatott ha 100x is ugyanazzal a
problémával álltam elő.
6. Mely értéket,
érzést vagy tanulást viszed biztosan tovább a következő évbe?
K: Nem akarok megfelelni senkinek és semminek. Szimplán élvezni szeretném a
megadatott törékeny pillanatokat, értékes minőségi időt szentelni számomra
fontos kapcsolatoknak, valamint jelentőséggel bíró szenvedélyeknek, kiseperni a
felesleges kacatot, lomot. Határokat állítok fel. Ha valahol rossz, odébbállok.
Minősítést, hazugságot, bántást nem óhajtok eltűrni. Valakinek nem tetszik?
Lehet. Mit szólnak majd az emberek? Miért, eddig mit szóltak?
E: A legfontosabb tanulás, amit magammal viszek, az az önmagamhoz való hűség. Megtanultam, hogy nem kell mindig erősnek lennem, és hogy a lassulás nem visszalépés, hanem megérkezés. Jövőre is ezt szeretném továbbvinni: a belső figyelmet, a határaim tiszteletét és azt, hogy jelen legyek ott, ahol épp vagyok. Azt, hogy megengedhetem magamnak a pihenést, a "csak vagyok" érzést.
N: A határokat és önmgamat.
A: Sokkal erősebb, és magabiztosabb lettem, mint voltam. Már sok dolgot
megoldok saját magam, és sok helyzetben inkább egyedül döntök, úgy ahogy
hármunknak a legjobb.
7. Ha visszanézel az idei írásaidra: melyik
volt a kedvenc posztod, és miért áll közel a szívedhez?
K: Varázsdomb projektem tavasz óta szünetel, ami nem jelenti azt, miszerint végeztem volna vele, sőt! Szívemhez jóval közelebb állnak a gyerekkori kedves történetek, mint valaha, ezzel szemben úgy éreztem, a másik irányt igyekszem meglovagolni a körülöttem zajló változások okán. Kezdetben hülyéskedésnek szántam, majd egyszer csak komolyabbra fordult. 70 tematikus hét, 15 karakter, számtalan fordulat. Ugyan ezt a művet nem publikálhatom a szereplők jogvédettsége miatt (többen javasoltak névváltoztatást, viszont nem játszik, mert a karakterek eredeti identitásukat elvesztenék, így elveszne a mű alapvető varázsa, amit nem szeretnék). A legerősebb jelenetem talán a végjátékhoz közeledve tudnám kiemelni. Jane Teller: Semmi című regénye alapján hoztam létre egy témakört, melynek végén a versenyzőknek a "Jelentés Szent Hegyét" alkotó varázstárgyaikat fel kellett volna gyújtaniuk, mindössze egyikük vehette vissza saját kicsiny ereklyéjét, akiét a közönség megszavazta. Végül heves tiltakozást követően megtették, mire ezek az emlékek felértékelődtek varázserő segítségével. Természetesen emberi reakcióként egyikükből feltörtek az érzések, és egy erős kérdést fogalmaztam meg a nevében: "Biztos, hogy mi vagyunk a szörnyetegek?" Szívbemarkoló jelenet, ahol azt voltam hivatott ábrázolni, amikor ember azt érzi, mindent elveszített és egyedül marad, a hit-remény-szeretet hármas örök támpont, pláne, akik kicsit mások, különcök, furcsák. Ők egytől-egyig különlegesek, és tök mindegy, melyik oldalon állnak, emberek. Érzésekkel, vágyakkal, traumákkal. Én ezzel a topikkal zártam le egy nehéz időszakom, így "kiabáltam világgá" a saját fájdalmam, egy saját univerzum rejtett berkeiben. Ekkor döbbentem rá, mennyire támogató az írás, mint folyamat. Megkönnyebbültem utána, ugyan még mindig elérzékenyülök, amint eszembe jut.
E: Egyértelműen a
Meghívtam a fiatalabb énem egy kávéra c. posztom. Nagyon durva volt
belegondolni, milyen voltam anno, és milyen most. Mennyit változtam, milyen gondolataim voltak ( lehettek) akkor és milyenek most. Nagyon mélyre tudott vinni az a poszt.
Azt hiszem ez volt az egyik legnehezebb, mert túl személyének éreztem, de mégis
meg szerettem volna osztani. Én vagyok, Ninás az egész bejegyzés, sikerült
szerintem átadnom, amit akartam és bár félve osztottam meg, mégis az egyik
kedvenc marad.
A: Ebben az évben megint csak elhanyagoltam a blogom, és inkább az Instagramm
oldalamat próbáltam kicsit felhúzni. Ott voltak azért bejegyzéseim a csapattal
kapcsolatban, de továbbra sem vettem annyira komolyan, mint kellene. Viszont
arra figyeltem, hogy ha poszt nem is, de story azért mindig legyen kint.
8. Mit tanított meg
számodra 2025 a lassulásról, jelenlétről vagy önmagadhoz való viszonyról?
K: Érdemes kihasználni minden egyes
pillanatot tartalmas minőséggel fűszerezve, s ezt ne csak megéld, hanem éld is
át, azonosulj vele, általa érte. Éld az álmaid, vágyaid, céljaid, teremtsd meg
a test-lélek-szellem harmóniáját magadnak. Sose várj addig, míg a szervezet
jelez, állj! Pihenj meg, megérdemled. Nem kötelesség kiharcolni, nem érdem.
Jár. Tervezz, szervezz, alakíts, ha kedved támad valamihez, ne hezitálj, vágj
bele. A tudatos jelenlét az élet szükséges velejárója, használd bölcsen. A
kapcsolódásaid kincsek, becsüld meg. Egyszer élsz, akkor viszont nagyon.
E: Nagyon túl tudom tolni a dolgokat, háttérbe szorítva a pihenésem és saját
magam. Ezen dolgoznom kell a pszichológusommal biztosan, mert egyfajta megfelelési
kényszer nálam. Akkor érzem jól magam, ha valamit csinálok, csinálhatok. Le kell lassulnom, kicsit el kell engednem a dolgokat, a családom miatt és magam miatt is.
N: A lelassulás és a jelenlét még tanulandó számomra. Az önmagamhoz vezető út,
az a fajta viszony pedig szintén folyamatban van. Nem egyszerű dolgok ezek,
tanulandóak és én úgy érzem ezek még tanulandóak számokra.
A: A legkisebb dolognak, változásnak is lehet nagyon-nagyon örülni, és a
legjobb barátok akkor sem fordítanak hátat, ha éppen életed legszarabb
periódusába vagy, és elmennek veled közösen nyaralni.
9. Miből szeretnél kevesebbet, és miből többet a következő évben – akár egészen apró dolgokból is?
K: Az élet apró örömeit felfedezni a mindennapokban, minőségi és mennyiségi
időt szentelni a számomra kiemelt, illetőleg fontos helyen álló szociális
kapcsolataim ápolásához, emellett az írás útján önkifejezni, önmegvalósítani,
erősödni testben és lélekben. A magam részéről kevesebb zajt, kevesebb a
hatáskörömön kívül eső zavaró körülményt, kevesebb válságot kérek, világszinten
legyen kevesebb a gyűlölet, álszentség, hazugság. Talán nem túl sok és nem is kevés.
E: Felesleges, ok
nélküli feszültségekből. Az, hogy mindig történik valami nem várt esemény (leginkább megoldásra váró feladat). Jó lenne, ha csak úgy szépen alakulnának maguktól a dolgok, nyugalomban. Szeretnénk csak önmagunkra koncentrálni. Közös együtt töltött minőségi időt
szeretnék.
N: Kevesebb gönc beszerzése, több élmény szerzése. Hajszolom az élményeket.
A: Őszintén nem volt rossz ez az év. Inkább nekem kell fejben még tovább
erősödnöm, és nem minden miatt stresszelni, vagy túlagyalni a dolgokat. Kicsit
saját magamban kéne bíznom, és kicsit több önbizalmat kéne magamba pumpálnom.
10. Ha üzenhetnél valamit
a jövő évi önmagadnak, mi lenne az?
K: Képes vagy rá! Sikerülni fog, megcsinálod! Higgy, küzdj, remélj és szeress -
addig mindössze légy önmagad, hamarosan találkozol egy új, erősebb,
felszabadultabb, boldogabb "verzióddal"!
E: Fejezzem be mindenki megmentését (sajnos a megmentő szerep még mindig rajtam
van valamennyire) illetve lazulást. Mindig minden megoldódik.
N: Csak légy önmagad és ragyogj. Minden megoldódik.
A: Csak így tovább,
előre.
Köszönöm mégegyszer barátnőimnek, s egyben blogger és író társaimnak, hogy rendelkezésemre álltak ismét, megosztották a bennük zajló gondolatokat, jövőbetekintéseiket.
Bízunk benne, hogy aki elolvassa, visz magával valamit ebből a posztból, ha nem is, akkor elgondolkodik rajta, esetleg számot vet az idei évvel kapcsolatosan.
Szívesen fogadjuk kommentben a ti kis év végi összegzéseteket is, esetleg a kérdésekre magatok is bátran válaszolhattok oldalaitokon, de bármilyen véleménynek nagyon örülünk.
Nem maradt más hátra, csak az, hogy búcsúztassuk el 2025-öt méltó módon.
SIKEREKBEN, EGÉSZSÉGBEN, ÖRÖMBEN ÉS BOLDOGSÁGBAN
GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! 🎆🎆🍾🍾
GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! 🎆🎆🍾🍾
1 Comments
Nagyon jó interjú, sok mindenhez tudok kapcsolódni benne. Boldog új évet neked is! ❤️
VálaszTörlés