Sziasztok!


Olyan rég voltam már itt, hogy egészen elszoktam a blogolástól. Többször gondoltam arra, hogy adok egy kis helyzetjelentést, de valahogy mindig elmaradt, inkább mással töltöttem az időm, bár szeretek ide leírni a gondolataimat. Szeretem ide, a saját kis oldalamra kiönteni a szívem, amitől némileg egy picit meg is nyugszom. Ez most sem lesz másképp... 
Jöjjön egy kis helyzetjelentés..


Nehéz egy év ez, rá kell jönnöm, minden alkalommal, hogy 2021. nem mondható az én évemnek. Jelentsük ki. Volt itt minden, betegség, aggódás, rettegés, sírás, néha nevetés, érzelmi hullámvasút, megvilágosodás, felébredés, a sérelmek kimondása, helyettesítés, rengeteg munka és visszatérés ahhoz, ami a leginkább megnyugtatott mindig. 

Nos, az ősz most sem volt másképp. A hétköznapok teljesen magukba szippantottak, néha azt sem tudtam, hogy milyen nap van, csak teltek a napok, a munka pedig pörgött. Sok az új gyerek, akikkel meg kell kedveltetnem az új helyüket, s közben arra is rá kell eszmélnem, ez már rég nem az a generáció, mint pár évvel ezelőtt. Sok a problémás, adódnak gondok a szülőkkel. Toppon kell lenni minden helyzetben, észrevenni, ami már gond. Egyszóval fárasztó. Nem mondom, hogy nem volt olyan pillanat, amikor azt mondtam, hogy bedobom a törölközőt, pedig én aztán bírom, illetve régóta csinálom már, de most mégis elég nehéz a csoport. 
Sokat dolgoztam, dolgozom egyedül, ami azért ki tudja készíteni hosszú távon az embert, ezt érzem is magamon. 
Ennyit a munkáról, nem igazán akarok többet mondani, mert egyébként imádom őket, de, mint mindennek ennek is megvannak az árnyoldalai. 

Szerencsére azért az ősszel több helyet is meglátogathattam. A fertődi Esterházy-kastélyban már sokadszorra voltunk, de imádom azt a miliőt ami van. A környezet, a kastély. Aztán voltam a Dunánál, illetve Gönyűn, ahol egy klassz kis étterem van a parton. Csodálatos volt. 



Azért közben alakítom a kis instagramom, kihívásokban vettem részt, egyet meg is nyertem, amiért nagyon hálás vagyok, mert egy picit felnyitotta a szemem az egyik feladat. Elkezdtem kicsit másképp vélekedni magamról, gondolkodni. Megpróbáltam úgy tölteni a mindennapjaimat, ahogy a Legjobb Önmagam tenné. Azt hiszem néha nem árt az önismeret, az önfejlesztés, elgondolkodni néhány dologról. 

A hetekben, hónapokban kicsit a jövőre tekintve, elhatároztam magam pár dolgot illetően. Nem mondom, hogy így fogom gondolni januárban is, de jelen állás szerint: 
  • megcsinálom a jogosítványt
  • megtanulok varrni 
Már évek óta hallgatom, hogy jó lenne egy jogosítvány, de kicsit tartok, tartottam a forgalmat illetően, az eszetlen sofőröktől, ezért nem mertem. Most mégis nagyon kezd elegem lenni a bejárásból, hogy rohannom kell mindig, hogy, ha késik a busz, eléggé utálom már. Még ennek a jogosítvány témának ki kell forrnia magát, de való igaz, jó lenne nagyon. 


Folytatva a sort, a varrással az a tervem, hogy (ha leszek már annyira ügyes) kisvállalkozást indítanék, esetleg ágyneműket, maaaajd végül táskákat készítenék. Tudom elég nagyot álmodtam, de inkább legyenek, mint ne. :) És kitudja, hátha sikerül is. 

Az írásról pedig, mint tudjátok sosem fogok lemondani. :) Jelenleg egy Törökországban játszódó regényt írok, amely lassan a végéhez közeledik, és amiből még egy részt tervezek. Most valahogy sokkal jobban elkapott a gépszíj, hál isten végig is írom a történeteimet az utóbbi  időben, mert voltak alkalmak évekkel ezelőtt, hogy belekezdtem és egy idő után már nem szívesen írtam. Ezért több befejezetlen történetem is volt. Most nagyon aprólékosan próbálom kidolgozni, mindent összegyűjtök, ami szükséges hozzá, illetve két fő segítőm is van, akik nagyon sokat támogatnak ötletek szempontjából. 
Egyelőre ezeket sem blogon, sem semmiféle platformon nem osztom meg, mert a könyvespolcokra szánom, de amint sikerül bármit is elérnem, akkor arról természetesen be fogok számolni. 




A kutyákat illetően azt tudom elmondani, hogy élvezik az életet, Palika eszetlen, mint egy átlagos 7 hónapos kutya, Prézli pedig próbálja tolerálni a lököttségét. Nem mondom, hogy mindig sikerül, mert akadnak nézeteltérések, de egyébként jól megvannak. Két különböző karakter. Bátran ki merem jelenteni, hogy különböző "személyiségek". Imádjuk őket, de azért sokszor borsot törnek az orrunk alá. Nélkülük picit unalmasak lennének az amúgy szürke hétköznapok. 


Talán ezeket tudom megemlíteni az elmúlt időszakról. Leginkább a munkáé a főszerep, ráadásul fél-sötétben megyek el itthonról és már alkonyatban jövök, ami azért picit elszomorít, mert sötétben az embernek nem sok kedve van. Ráadásul nagyon ködösek, szürkék a napok. 

A hetekben párszor eszembe jutott valami. Aki régóta követ, emlékszik még a régebbi oldalamra amely a mindiglegyboldog.gp és a mindiglegyboldog.blogspot oldalak voltak. Ezeket anno azért hoztam létre, hogy az én véleményeimmel, tapasztalataimmal segítsem azokat, akiknek szükségük van egy kis lelki támogatásra, segítségemre. Volt is anno aki írt az email címre, nagyon örültem neki, hogy - bár nem vagyok pszichológus - a tanácsomat jó néven vette. Szóval arra gondoltam, hogy lehet elindítanám újra ezt, de bevonva az instagramot, ahol feldobnám, hogy akinek segítségre van szüksége lelki témákban és nem meri megkérdezni, vagy nincs olyan, akitől tudna segítséget kérni, esetleg idegentől jobban merne kérdezni, bátran írhatna. 

Mit szóltok? Minden gondolatot szívesen fogadok ezzel kapcsolatban :) 


Köszönöm, hogy végig olvastátok, örülök, hogy benéztetek hozzám. 

Legyen szép vasárnapotok, hetetek 

Puszi 

Eszter 


📸Instagram: @mczesther

📧Email: mindiglegyboldog1@gmail.com

12 Megjegyzések

  1. Jó terv a jogosítvány és a varrás megtanulása is. Ne halogasd egyiket sem! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Örülök, hogy itt is jelentkezel újabb bejegyzéssel. Remélem helyre jön ez a munka probléma, mert tudom mennyire nehéz az, ha egyedül vagy, és a más melóját is neked kell elvégezned. Szerintem nagyon jó ötlet lehetne ez az úgymond lelki segítő dolog, mert sokakat érdekelne, és te biztos jó tanácsokkal látnád el az olvasókat.A jogsi tuti jó dolog ,és sajnos elengedhetetlen a mai világba. Puszi Neked. :).

    VálaszTörlés
  3. A vállalkozás nagyon jó ötlet szerintem ebben van a jövő. Ezt a segítős dolgot is érdemes elkezdeni ha úgy érzeds van hozzá erőd, mert ezekből a dolgokból túl kevés van mostanában. Öeülök hogy vannak még olyan emberek akik figyelnek másokra. :)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy újra írtál! Valóban úgy hangzik, hogy pörgős napjaid voltak, de azért ne felejts el pihenni is közben.
    Nagyon izgalmasak a terveid, a varrást és a jogsit én is régóta tervezem, de még nem sikerült rászánnom magam, a regényhez pedig nagyon sok sikert kívánok, kíváncsi leszek a fejleményekre :)
    Szerintem is jó ötlet ez a fajta tanácsadás, biztos lenne olyan, akinek segítséget jelentene.

    VálaszTörlés
  5. Biztos vagyok benne, hogy valóban nagyon nehéz a munkád, minden tiszteletem, hogy ilyen jól bírod a nehéz helyzetekben is. Jó hogy vannak új terveid, szerintem mindig szuper új dolgokba belevágni, kicsit elterelik az ember gondolatait 😊

    VálaszTörlés
  6. Nagyon pörgős időszakod volt. Nem könnyű gyerekekkel foglalkozni, de nagyon jól csinálod. A jogsi szuper dolog és szerintem a varrás is vágj bele. Sok sikert mindenhez ��

    VálaszTörlés
  7. Sok sikert mindenhez amit megálmodtál, megterveztél - kívánom hogy minden teljesüljön! 2021 valóban sokaknak nem volt a mi évünk, nekem se volt sajnos az, nagyon nem. De csak jobb lesz a következő! :-) Kitartást!

    VálaszTörlés
  8. Akkor újra neki essek a kommentnek...
    Valóban a 2021 év nem sokaknak lett a kedvenc éve, de ettől függetlenül szerintem tök jó évet tudhatunk magunk mögött, ha a pozitív oldalát nézzük a dolognak. ;) Varrni én is megszeretnék majd tanulni, bár igaz hogy nagyon alap kisgépem van jelenleg, de tanuló fázisnak épp jó lesz. :D Talán jövőre én is elkezdem, mivel mindig is vonzót valamennyire a varrás, még ha nem is annyira, de aztán ki tudja mi lesz belőle. :D Kíváncsian várom majd az alkotásaidat amelyek sikerülnek. :) Remélem beszámolsz róla.

    Kutyusaid nagyon aranyosak. :D Jogsi...Húh, régen gondolkoztam rajta, de végülis letettem róla, mert nem kell nekem jogsi. :D Valahogy most se vonz, ha rá gondolok. De sok sikert kívánok neked a következő évre, remélem minden álmod teljesül! :)

    Örülök hogy írtál, jó volt olvasni a blogod. ^^

    VálaszTörlés
  9. Szerintem szuper dolog, jogx szeretnél megtanulni varrni. Es ebbol.komnyen lehet vallalkozast csinalni egyeni valllakozaskent szerintem. A hazaiakat szokták tamogatni :) a boldogsag oldallal.kapcsolatban is tamogatni tudlak, habár nem ismertem az oldalt de biztos jó lehetett a leirtak alapján.

    VálaszTörlés
  10. Nekem sem épp úgy alakult az évem ahogy szerettem volna. A varrás szuper ötlet. A jogosítvány megszerzésen én is régóta gondolkodom.

    VálaszTörlés
  11. Először is, bocsánat, hogy ilyen későn kommentelek. Másodszor pedig, imádtam a mindiglegyboldog oldalt, nagyon örülnék, ha újra működne. A céljaid pedig szerintem nagyon illenének hozzád, mármint a varrás, a jogsihoz pedig sok szerencsét kívánok, kell hozzá minden erő és kitartás. Bár a varráshoz is, vágj bele, én nagyon szeretném látni a munkáidat és szívesen támogatlak bármiben! ♥ 2022 pedig legyen a Te, illetve Ti évetek, még ezt kívánom ♥

    VálaszTörlés