#177 ~ 30 éves lettem én..

Sziasztok!

Többször neki futottam már ennek a posztnak, írtam ezt és írtam azt, de végül csak a szülinapom után sikerül  megosztanom mindenkivel a gondolataimat. Fogadjátok szeretettel <3 

 

Kicsit visszaemlékezős bejegyzést szerettem volna veletek megosztani, de úgy döntöttem kicsit elmélkedek így átlépve a 30. életévemet.

Igen, szerettem a 20-as éveimben lenni, az még fiatal is, de már nem tini...oké, most sem érzem magam öregnek, de azért a 30-as már egy komolyabb hangvételű kor.. legalábbis számomra. Természetesen tartom magam ahhoz, hogy mindenki annyi amennyinek érzi magát, márpedig én fiatalnak érzem magam mindenképp.  Ám olyan fiatal, aki már tapasztalt mindent az élet dolgairól. Aki volt már lenn és volt már fenn. Aki visszakapaszkodott a mélyből és újra elkezdte felépíteni magát, aki folyton csak tanul az életről, kemény és nagy pofonok által.  Aki néha olyan különcnek és kívülállónak érzi magát ebben a világban.  Aki sokat agyal és gondolkodik az élet nagy dolgairól.  

Aki megélt már poklot és fájdalmat, és aki csak boldog akar lenni, minden veszteség ellenére.

Amikor ideért a szülinapom, elméláztam magamról, az évekről.  Aztán csak azon kezdtem el gondolkodni, hogy kik és hogyan vesznek körül engem. Elég volt csak elolvasnom újra a legjobb barátnőm írását amit küldött képeslapot, hogy könnybe lábadt szemmel várjam a buszt. Mert bár nem mindig alakul úgy az élet, de 16 ember miattam gyűlt össze a szombati vacsorán amit szerveztem. Ez a 16 ember velem együtt ünnepelte a születésnapomat és néhányan megemlékeztek arról a napról, amikor február 16-án vasárnap, egy havas téli napon én úgy döntöttem megszületek. Ráadásul anyukám névnapján. Akkor apukám még a fás sufnit szerelte, építgette, majd a szomszéd bácsit riasztotta, aki aztán bevitte anyut a kórházba.  Az a szomszéd bácsi, akinek az éttermében szombaton én vacsorát tartottam. Aki szintén mosolyogva idézte fel azt a napot a nagynénémmel, akihez apukám este 10 órakor becsengetett egy pezsgővel, hogy én megszülettem.
Apukám, aki mindig büszke volt rám, és akivel sajnos ma fizikálisan nem tudtunk együtt ünnepelni. De tudom lélekben ott volt. 

Szombaton kicsit különlegesnek éreztem magam.  Beszélgettünk, együtt voltunk ,emlékeztünk, finomakat ettünk és tortáztunk. A kedvencemet amióta az eszemet tudom. Csoki tortát. 

Többen sajnos nem tudtak velem együtt ünnepelni. Hiányoztak is a vacsoráról, de érzem mellettem voltak és lesznek is. Azonban akik szombaton jelen voltak boldoggá tettek, hogy miattam (hiszen több faluból, városból érkeztek ) eljöttek néhány órára velem együtt ünnepelni. Szuper és csodás ajándékokat kaptam, amelyeknek egytől-egyig örülök.

Sok minden van már a hátam mögött. Öröm, boldogság, bánat, szomorúság, gyász, fájdalom, reménytelenség. Közel kerültem minden egyes érzelemhez, átéltem, belém ivódott. Ahogy az is, hogy a sejtjeimben viszem tovább azokat az emlékeket, érzéseket, amelyek ezidáig történtek velem. Ez lettem én. Korán felnőtt, talpraesett és a jég hátán is megélő, de nagyon érzelmes, álmodozó és örök küzdő. 

Tudom, hogy a 30 csak egy szám. Egy olyan szám, ami most február 16-án engem is elért. Beléptem a körbe - ahogy már többen említették -, szeretném picit másképp is szemlélni a világot. Felszabadultan, tele reménnyel, boldogsággal, örömmel és megtölteni minden széppel és jóval. Úgy érzem, hogy most valami új következik, valami más, bizakodó és továbbra is céltudatos leszek, tele tervekkel, álmokkal, vágyakkal. 

Drága Olvasóim. 

  Hálásan köszönöm a kedves köszöntéseket instagramon, facebookon, amit kaptam tőletek az elmúlt héten, a születésnapom alkalmából. Nagyon aranyosak vagytok, feldobtátok a napomat 💓

Legyen mindenkinek szép napja. 
Új posztokkal érkezem hamarosan

Puszi 

📸Instagram: @mczesther

📧Email: mindiglegyboldog1@gmail.com