Második éve anyaként

Emlékszem én még azokra a pillanatokra, amikor már minden mindegy alapon azt vártam, hogy megérkezzen hozzánk és csak induljon be a szülés. Nem mondom, hogy minden nap át akarom élni, de az utolsó napok várakozásai megterhelőbbek voltak, mint bármi. Hihetetlen adrenalin, óriási megkönnyebbülés, sírás, nevetés, amikor a mellkasomon pihent a kisfiam. Elképesztő érzések veszik körbe olyankor az embert, s bele sem gondol abba, hogy micsoda hamar eltelnek az órák. Nem törődve a jövővel, tényleg oda szorultam abba a pillanatba, aztán egy szempillantás alatt ideért ez a nap is. Két éves lett a kisfiúnk. Én pedig két éve igyekszem helyt állni, minden téren. A legjobb tudásom szerint igyekszem nevelni az életre, arra, hogy ő ember maradjon ebben a züllött világban. A gyerekkorát boldoggá tenni, őszinte pillanatokat adni, mikor még az ártatlanság és a meglepettség ott van a gyermek tekintetében, ha csak egy bogarat lát az udvaron. Nekem ez mindennél többet jelent. 

Olyan gyermeket küldött nekem a Jó Isten, aki türelemre, fegyelemre, berögződések, sémák felismerésének legyőzésében segít. Amikor a legrosszabb -idegesebb- feszültebb énem felül emelkedik és utána belátom, hogy mindennek meg sem kellett volna történnie, hiszen én ezt nem így akartam. 

Hibázok, sírok, nevetek és tanulok. Hiába dolgoztam hosszú éveken keresztül gyerekekek között, a saját gyermekem nevelése egészen más tészta. Ezt pedig a bölcsődei beszoktatás alkalmával tapasztaltam meg. De erről majd később. 

Visszatérve a kiscsecsemő időszakából átlépett tavaly a tipegőébe. Megtanult járni és egyre több mindent kezdett elsajátítani. Mondanom sem kell, számomra ez a kedvenc időszak, amikor látom, hogy minden nap valami újat tanul. Nagyon sok van mindabban, ahogy Marci a bölcsődében van jelenleg, hogy a kolleganőim egy önálló kisgyermeket fogadtak a csoportba. Ehhez pedig az kellett, hogy Marci is hajlandó volt mindig együttműködni velem. Semmit nem erőltettem, csak időben elkezdtem vele minden olyan dolgot, ami akár egy akkor korabeli gyerekkel már meg lehet tenni. Alkalmazkodó és ezt látom abban is, hogyan viszonyul másokhoz. 

Bárki, aki találkozik vele, a csodájára jár, erre pedig nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy egészséges, talpraesett gyerek legyen.

Ebben a két évben megéltünk mindent. Szó szerint a hamvaimból támdtam fel, mint a főnix, ami rengeteg hangulatingadozással járt. Sajnos a tragédiák nagyon padlóra küldtek, s hiába is próbáltam a gyerekre nem kivetíteni, rengeteget sírtam előtte. Amivel nincs is gond, hiszen emberek vagyunk, de előfordult, hogy feszült voltam, ideges, amiből szintén kapott. Nem vagyok büszke és utána igyekeztem mindig megölelni, de talán nem történt visszafordíthatatlan és nem mindennapos tapasztalások voltak ezek. Nehéz úgy megélni dolgokat, hogy közben ott az óriási felelősség mellettünk. Így sokszor utána átgondoltam, hogy mit tehetnék vagy tehettem volna, de úgy érzem Marci kiegyensúlyozottsága mindezek ellenére megmaradt. Persze vannak neki is rossz napjai, de kezelhető. Max jobban igényli a szeretgetést vagy a cumit. 

Na és akkor jöjjön a bölcsőde. 

Korábban már írtam, hogy micsoda szuper volt a beszoktatás, persze fel voltam készülve, hogy valamikor sírás is előfordulhat, de arra nem voltam, hogy én ezt, hogy fogom kezelni. Mivel szakmámba vág, emiatt Marci beszoktatását is lazán kezeltem, bár hiányzott nagyon, mégsem akartam megnehezíteni a dolgát. Aztán jött egyszer csak a fekete leves, amikor már dolgoztam és én is szoktattam egy kisgyerkőcöt, aki sírt. Marci is sírt. Lehetetlen egy helyzet volt ott az udvaron, amit nem tudtam a helyén kezelni. Mivel teszek jót, mivel sem, végül kolléganőm átvette a kisfiút, én pedig sírva vonultam arrébb a gyermekemmel. Ez és még egy alkalom volt, ami jobban megviselt.

Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, hogy bölcsődébe adtam, de mivel együtt vagyunk (ami vagy jó olykor vagy nem), egy évet, egy intézményben nem láttam problémát ebben. Nyilván tudtam, lesznek nehezebb pillanatok, amik engem is eléggé megviseltek és kizökkentettek abból, hogy el tudjam engedni. Volt olyan mozzanat, amikor azt gondoltam, hogy megfogom és haza viszem. A legutóbbi egyik délutáni altatásnál volt, amikor én fenn az emeleten hallottam, hogyan sír és mondja, hogy anya. Akkor borzalmasan éreztem magam.  Túléltük és újult erővel folytatjuk. 

Egy csodálatos kisfiú nevelkedik nálunk, mi pedig büszkén vagyunk a szülei. Nagyon sokat változott és fejlődött az elmúlt egy évben, hiszen a mozgásfejlődése beindult, na meg persze a beszéd is. Megtanult járni, szaladni, felmászni mindenre, de nagy örömmel mondhatom, hogy általában biztonsággal tette mindezt. Motorozásban és futóbiciklizésben is nagyon ügyes. 
Szereti a zenét, a mondókákat és az énekeket. Szívesen nézeget mesekönyvet. Szerintem bátran mondhatom, hogy Pettson és Findusz a kedvence, emellett a Bogyó és Babócát is nagyon szereti. Egyébként nem veti meg a jó kis zenét sem: Linkin Park, Metallica, RGO, Rapülők, mostanság viszont Dzsúdló a best. 

Segítőkész, mindig kipakol, ha vásárolni voltunk, törölget, a mosogatógépből is kipakol, szívesen vesz részt a házimunkában, de ez nem okoz számára nehézséget. Egyre többet beszél, s amiket elsajátít azokat szépen tudja mondani. Szinte az első szavai között volt a kösz, apa stb. Egyedül a víz lett hús, husi. Ne kérdezzétek hogyan. 
Kutyákkal nagyon kedves és szeret velük játszani, de bárkivel barátságos, kivéve a dokival. Nem egy félős típus, nagyon nyitott. Persze az akarata is megmutatkozott már, de mostanság nem ellenkezik. A leginkább ami miatt kiakad, ha vége a motorozásos időszaknak. Azt nem viseli jól :) 

Együttműködő, s mostanság eléggé anyás lett, de persze ezt betudom a bölcsis életnek is. 


Végül pedig nagy hálával tartozom a sorsnak, hogy Marci itt van velünk, hiszen akármilyen rosszabb egy nap, ha nem vagyunk tökéletesek, a nehezebb percek, fáradtság, munka miatt, akkor érte minden pillanat megéri. Vállalom, hogy néha én is offon vagyok, ahogy a férjem is, türelmetlenek és olykor megemelkedik a hangunk is, de erre nagyon igyekszünk odafigyelni. Ahogy a korlátok, szabályok meghúzására is, hiszen fontosak a keretek. Ebből kifolyólag megmosolyogtat mindig, ha látok valami olyat tőle, amit tudom, mennyi tanulás, beszéd volt, hogy el tudta sajátítani. Vicces, mert visszalátom a saját ténykedéseimet, amiket ő gondosan megfigyelt itthon. 

Egyszóval Marci egy önálló, csodálatos, érdeklődő és nagy örömömre kiegyensúlyozott kisfiú lett második életkorára.