Kiakadásaim - új rovat - A kutyák is érző lények!

Sziasztok!

Elég érdekes, érdeklődő személyiségként írnám le magam alapvetően, akit foglalkoztatnak a világ dolgai, az emberiséget érintő problémák, vagy a jó események, cselekedetek, összefogások mind-mind  fontosak a számomra. 

Új rovatként mutatnám be a KIAKADÁSAIM címet kapó blogposztjaimat, amelyeket a jövőben is szeretnék folytatni. Olyan dolgokat olvashattok majd ezen posztokban, amik foglalkoztatnak és amiken nap-mint nap megbotránkozom. Egyfajta - kiírom magamból a bosszúságaimat - írásokra lehet számítani. Amit viszont megfogadok, a végén egy-egy jó cselekedetet - amit olvastam, tettem - mindig megosztok majd veletek. 

Kezdjünk is bele....

Tudom, már nagyon sokszor írtam, és botránkoztattalak meg Benneteket, de most is elő kell hozakodnom az állattartással. Ne haragudjatok, ez szívügyem, nem is adom alább, mert világ életemben fontosak voltak számomra az állatok, főképp a kutyák, így borzasztóan érint mindaz, ami az elmúlt időkben történik. 

Felelős kutyatartóként, el sem tudnám képzelni azt, hogy bármikor, bármilyen ok miatt megváljak az állataimtól, hova tovább az erdőben, határban, árokban landoljanak. Ha mégis rossz helyzetbe kerülnék, megtalálnám a megoldást arra, hogy amíg rendeződnek a dolgok, valaki gondjukat viselje. Azért is hívjuk felelősségnek, mert felelősséggel tartozunk értük, élőlényekért, érző lelkekért, akiknek csak az ember- gondviselője - létezik, tőlünk függenek és nekik nem fontos az anyagi körülmény, a külső, hanem a szeretet és a gondoskodás. 
Tudom, az utóbbi időben beköszöntött a bizonytalanság, a kétségbeesés, a mindennapi megélhetést illetően, hiszen a drágulások végett az állatokról való gondoskodás sem lett könnyebb, de erről majd később. 

Az ember nagyon gonosz lénnyé változott az évtizedek során. Az ego lépett előtérbe, (tisztelet a kivételeknek), amikor is saját örömünk, jólétünk lett a legfontosabb. Ezzel nincs is probléma, azonban megszűnt a mások tisztelete, becsülete és segítése. A kudarcot, a feszültséget itt-ott ki kell adni, viszont ezeket a frusztrációkat nem mindegy, hogy adjuk ki. Embertársainkon, gyermekeken, állatokon, akkor már probléma. 

Az utóbbi időben számtalan posztot látok arról, hogy milyen állapotban találnak kutyákat, macskákat. Szinte a halál torkából mentik meg emberek - többen például elmennek mellettük -, rettentő rossz körülmények közül menekítik, konfliktusba, sokszor hangos szóváltásba kerülnek mindazokkal, akik felelőtlenül tartják ezeket a szegény állatokat. Felelőtlenül. Itt a kulcsszó mindarra, ami történik az országban. Ki kell mondjam, mérhetetlenül gonosz, buta, és IQ gyenge emberek vannak, akik azt hiszik, normális dolog, ha egy nőstény kutya non-stop kölyköket hoz a világra, normális madzagon tartani a kutyát, normális szöges léccel, vagy egyéb eszközzel ütni-vágni őket. Egyes emberek azt hiszik - és itt idéznék az Állatbarát Alapítványtól, melynek posztját ITT OLVASHATJÁTOK EL -, hogy istenek, és megtehetnek mindent, és ha a beteg, adott esetben idős kutya már problémát okoz, egyszerűen kidobják őket egy kietlen tájon, sorsára hagyva. Kérdezem én... ezt csinálják a beteg gyerekükkel? A beteg szüleikkel is? Mert ha effajta gondolatok vannak a kevésnek bizonyuló agyukban, akkor nyugodtan bújjanak el, és elő se jöjjenek jó sokáig. 
Ezek az állatok öreg korukra főleg, csak bennünk bízhatnak. Mi, emberek tudjuk megadni nekik utolsó perceikben mindazt, amire szükségük van, főképp a szeretetet. Azt a biztonságot, ahol végül örökre elaludhassanak, és boldogan átkelhessenek a szivárványhídon. Mindezt a szerettei körében. Ehelyett sokan a hideg erdőkben, határban, utcákon kóborolnak, betegen, éhesen, szomjasan, arra várva, hogy a gazdája - akiben feltétel nélkül bízott - visszamenjen érte. De nem megy. Nem akarja a felelősséget, túúúl sok a gond. 

Mérhetetlenül felháborít mindez.. 1. Az ilyen ember, akinek kb dísz a kutya otthon, mert jó ha ugat  (nem ítélem meg őket), majd ha probléma adódik, ne adj isten ugrál, már nem kell, minek vesz magához állatot?? Egyszer példa, picit menjünk bele. Ugrál? Hm? Miért ugrál? Ja, mert kedves gazda nem tanítottad semmire, nem tudta mi a normális, mit szabad és mit nem, emiatt ugrál. Sáros lett a ruhád? Kimosod vagy akkor legközelebb gondolkozz mielőtt magadhoz veszed az állatot, és ha mégis megtennéd, akkor segíts a beilleszkedésében. A kisgyermekeket is meg kell tanítani,az állat honnan tudná, mi az, amit megtehet. 
2. Említettem a jelenlegi bizonytalanságot. Ismételni tudom csak magam azzal kapcsolatban, hogy aki - természetesen érthető - nem tudja finanszírozni az állata mindennapjait, akkor nyilvánvalóan ne vegyen magához - ám, ha mégis ez a helyzet állna elő, akkor a megoldást keresse, ne az árokba dobja bele, üsse, láncon, madzagon tartsa vagy éheztesse. 
3. A bizonytalanságtól eltekintve, ha állatunk van, akkor ne bújjunk már ki a felelősség alól. Mert valóban szép-szép, hozza a labdát és jó simogatni, de az állattartás ennél jóval több dologban merül ki, mint az, hogy milyen aranyos. 
4. Örülnék, ha eljutnánk oda, mint Hollandiában, ahol nincs kóbor állat. Ha pedig mégsem sikerülne, akkor legalább keményebb büntetést osztani azoknak, akik felelőtlenek, akik kegyetlenül bánnak ezekkel a kis lényekkel. Mert megérdemelnék. 

Szeretném, ha mindezen dolgok változni tudnának. Sajnos amíg problémák vannak a fejekben, attól félek nem fog és az állatvédők, a jó akaratú emberek csak folytonos harcot vívnak azokkal akik mindezt nem értik meg. Pedig igen is kemény fellépésre lenne szükség, mindabban, ami jelenleg zajlik és, amilyen állapotban találják ezeket az állatokat. Főleg, mert az ember még nem isten, és ne tehessen meg mindent büntetlenül, mert a saját frusztrációján nem tud uralkodni vagy nem bírja máson kitölteni. 

Végezetül, mindenkit arra sarkallnék, aki megteheti, fogadjon örökbe állatot, hiszen megszépítik a mindennapjainkat, illetve adna az ember számukra lehetőséget a szebb, jobb és boldogabb életre. A kisállatok megtapasztalhatnák  milyen családban lenni. 

Rovatom végén elmondanám, hogy gyűjtést szervezek a győri állatmenhelynek. Szeretnék jótékonykodni, a kisállatoknak és a szervezetnek segíteni annyira, amennyire csak lehet. Boldoggá tesz, hogy adhatok, amelybe a munkahelyemen dolgozók, illetve egy állatpatikus is közreműködött. Hálás vagyok és leszek is mindezért. 

Eszter

Képeken a kutyáim láthatóak