#159~ Teljesen ráfüggtem Borsa Brown könyveire
"Neked járt volna egy kedves angol férfi, aki a tenyerén hordoz és kényeztet. Nekem járt volna egy szíciliai nő, aki befogja a száját és mindenben támogat. Te kaptál egy idegbeteg, agresszìv olaszt, én meg egy nagyszájú, túl érzelmes angolt." - A maffia ölelésében
Sziasztok!
Igen, a cím igaz. Teljesen és visszavonhatatlanul Borsa Brown függő lettem. Mondjuk úgy, hogy odavagyok a könyveiért, de ami a legjobban megfogott, az egyértelműen a MAFFIA TRILÓGIA, amiről írni is fogok nektek néhány sort.
Tavalyi évben, épp elkezdődött a covid, tombolt a járvány, minket pedig két és fél hónap kényszer pihenőre ítéltek. Ház felújításba kezdtünk, ha már ilyen sok szabadidőm volt, de mivel a kerítés gyártásban inkább nagybátyám segített, addig én a napi feladatokat elintézve: olvastam. Akkoriban kaptam rá Borsa Brown első könyvére, A maffia ágyában címűre, s valahogy az önkéntes karanténom előtt (lehet Isteni sugallat volt) megvettem a másik két kötetet is. Nos, itt kezdődött a kapcsolatom az írónővel és a könyvekkel. Eleinte szent meggyőződésem volt arról, hogy Borsa külföldi, de jött nem sokkal utána a döbbenet, hogy egyáltalán nem az, sőőőőt: magyar. Nagyon megörültem, mert szerintem a kötetei bárhol a világban megállnák a helyüket annyira jók és tényleg képtelenség letenni. Faltam és izgultam a regényben szereplők miatt.
Mit kell tudni a Maffia trilógiáról?
Három kötetből áll, illetve van egy novella is belőle, a gyermekekről -de azt én kihagytam.
A regény az olasz világot tárja elénk, bemutatva a szicíliai maffia tevékenységeit, milyen az, amikor valaki egy ilyen családba születik, illetve nem olyan szerelmet választ, aki eltűri ezeket az allűröket. Borsa köteteiben két szemszögből követhetjük az eseményeket, egyikük Massimo, a szicíliai maffia fejének fia, aki Angliában is tevékenykedik, másik pedig Suzanne, angol lány. A véletlen találkozásuk aztán egy vad és szenvedélyes szerelembe csap át.
A Maffia trilógia 2016-ban indult hódító útjára, de a mai napig nagyon felkapott és sokan keresik. Így voltam vele én is.
1. A maffia ágyában
Suzanne Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…
2. A maffia ölelésében
Suzanne, a szerelme és a Cosa Nostra elől menekülő angol lány New Yorkban rejtőzik el, azonban rá kell jönnie, hogy a saját érzései elől hiába próbálna elbújni. Sivár mindennapjaiból a Massimóval való váratlan találkozása ragadja ki, amelynek eredményeképpen ismét Szicíliában, a szenvedély és a félelem birodalmában találja magát
Vajon ezúttal mégiscsak happy enddel végződik a történetük?
A lánynak legelőször arra kell rádöbbennie, hogy a külön töltött idő alatt minden és mindenki megváltozott.
Ugyanakkor azt is megérti, hogy bármennyire küzdenek ellene Massimóval, őket összeköti a kémia, és talán valami más is.
3. A maffia szívében
Suzanne új élete küszöbén is harcban áll az érzéseivel. Massimo iránti szerelmét képtelen háttérbe szorítani, ezért úgy dönt, nem küzd tovább önmagával, és alárendeli testét, lelkét annak a férfinak, aki a múltban már annyi fájdalmat okozott neki. Azt reméli, hogy a megbocsáthatatlan megbocsátásával megteremtheti kettejük közös jövőjének alapjait. S talán pont annak a valakinek köszönhetik majd a boldogság újra felcsillanó lehetőségét, aki hármuk közül a leginkább oltalomra szorul...
Vajon a féktelen szenvedély elegendő ahhoz, hogy összetartsa őket? És létezhet-e happy end a maffia világában, ahol a férfiakat eskü kötelezi arra, hogy betartsák a szervezet törvényeit, s ahol bárkiből válhat barát, de ellenség is?
Én bátran ajánlom azoknak akik szeretik az erotikus, izgalmas, más tájak, országok megismerésében gazdag, szerelmes történeteket. Nem marad ki belőle a humor, a veszély, a rossz fiú, de aki elkezdi biztosan nem fogja tudni letenni.
Hamarosan újabb kötettel érkezem, mert Borsa Brown nem csak a maffiában utazott, elkalauzol bennünket az arab világba is. :)
Nektek mi a kedvenc könyvetek? Mit olvastok mostanság?
Ha bármi kérdésetek van keressetek:
E-mail: mindiglegyboldog1@gmail.com
Instagram: @estheer_92
3 Megjegyzések
Szerintem ezek nekem is tetszenének, és nem csak az olasz világ miatt 😉
VálaszTörlésEsküszöm, még ez engem is érdekel :D Pedig én aztán nem szoktam nagyon olvasni ^^. Köszönöm az ajánlót, lehet megszerzem én is az első kötetet, aztán meglátjuk, folytatom-e. * . *
VálaszTörlésHúh, nagyon szépen köszönöm az ajánlót! ^^ Mondjuk, anyukám már olvasta mind a 3 kötetjét, és nekem is kölcsön szeretné majd adni egyszer. :D Anne L. Green könyveit tudom még neked javasolni, én imádom a írónőt! *o* Ha ez a könyv tetszett neked, akkor Anne L. Green-be se fogsz csalódni! ;) Én személy szerint imádok olvasni! :D Sajna mostanában nem igen vettem elő a tavaly vett könyveimet. :( De olvasva ezt a bejegyzést, kedvet kaptam az olvasásra! ^^ Köszönöm neked drága! :)
VálaszTörlésKlaudi