Az évszázad történelmi eseménye

 


Sziasztok!


Elérkezett május 6-a, ám most nem személyes poszttal készültem, hanem az egyik kedvenc - királyi, hercegi felmenőkkel rendelkező - család legnagyobb eseményéről osztanék meg pár információt. 

Tartsatok velem, amelyben érdekességeket hozok számotokra a brit koronázás eseményeiről. 


II. Erzsébet utódja 

II. Erzsébet egy szomorú, megrázó esemény következtében került a brit trónra. Az akkor 26 éves hercegnő már öt éve férjezett, két gyermekes édesanya egy csapásra lett uralkodó. Történt ugyanis, hogy Fülöp herceggel közös körútjuk alatt édesapja - VI. György király - 1952-ben elhunyt elhunyt, így a fiatal, Erzsébetnek azonnal vissza kellett térnie országába, ahol már királynőként lépett ki a repülőgép ajtaján. 

Másfél évvel később, 1953. június 2-án került sor a királynő megkoronázására. Mint tudjuk, Erzsébet 70 évig uralkodott Angliában és annak gyarmataiban, kultusza már életében hatalmas volt. 

Tavalyi - szeptemberben - bekövetkezett halála után elsőszülött fia, Károly lépett a helyébe, aki már három éves korában trónörökössé vált, nagyapja halála miatt.  



Mit lehet tudni a britek új királyáról? 

Károly Fülöp Artúr György, 1948. november 14-én született, Erzsébet hercegnő és Fülöp herceg elsőszülött fiaként. Anyja trónra kerülése után, ő lett egyértelműen a trónörökös, így őt ebben a szellemben nevelték. 

Szülei komolyan gondolták a taníttatását, ám apja a kemény, katonai bánásmódot részesítette előnyben. Kezdetben a Hill House-ba, aztán a berkshire-i, majd a skóciai Gordonstoun középiskolába járt. Károly az érettségi után, a Cambridge-i Egyetemen tanult régészetet, történelmet és antropológiát. 


Károly 1958-ban Wales hercege lett, a beiktatására csak később 1969-ben került sor. Károly a Katonai Légierőnél, majd apja nyomdokaiba lépve a Haditengerészetnél is szolgált. 
Magánéletében több barátnője volt, de a leghosszabb kapcsolata egy Kamilla Shand nevű hölggyel volt. A nő később férjhez ment, ám a fiatalokat ez sem tántorította el egymástól, ahogyan Károly új kapcsolata sem. 1981-ben ugyanis feleségül vette a nála 13 évvel fiatalabb Diana Spencert, aki rangban is a trónörököshöz való feleség volt. 
Két gyermekük született: Vilmos (1982-ben), Harry (1984-ben). Kezdetben idillikus házasság aztán rémálommá változott, Károly és Diana a 90-es évekre nem tudták rendezni viszonyukat a folyamatos ellentét és Kamilla jelenléte miatt. Károly házasságuk alatt is gyakran találkozgatott volt kedvesével, ami végül a hercegi pár házasságának felbomlásával zárult 
Károly és Diana 1992-ben már bejelentette szétválásukat, de csak négy évvel később a királynő beleegyezésével tudtak csak elválni. 

Mindkét fél folyamatosan a címlapok szereplői voltak, a médiában is egymást támadták. Diana 1997-ben halálos balesetet szenvedett. Károly személyesen kísérte haza Diana koporsóját. 
Tinédzser korban lévő fiai számára ő maradt a bástya, miközben az egész világ Diana-t gyászolta.

Károly időközben több feladatot kapott édesanyja mellett, de Kamillával való kapcsolata is megmaradt. 2005-ben került sor esküvőjükre. 

Édesanyja 2022. szeptember 8-ai halála miatt ő lett a trónörökös. 




Érdekességek III. Károlyról 


1. Nagy kedvelője a lovaspólónak, fiatalon űzte is ezt a sportot. 
2. Károly elsajátította a walesi nyelvet. 
3. Szeret festeni, zongorázni, játszott az egyetemi zenekarban. 
4. Akvarell tájképeket készít leginkább. 
5. Wales hercegeként legalább 20 jótékonysági szervezetet alapított. 
6. Többször szerepelt már tévé műsorokban is. Pl.: időjárás jelentésben. 
7. Richard Nixon bemutatta a lányát Károlynak, végül az ismerkedésből nem lett esküvő. 
8. Három évesen már trónörökös lett. 
9. Kedvenc ételei közé tartozik a szilva, bárányhús, rizottó és a főtt tojás. 
10. Károly jelen volt mindkét gyermeke születésénél. 
11. Egyesült Államokbeli titkosszolgálati neve: Unikornis
12. Természetbarát, szeret is kertészkedni. 

Mit láthattunk a koronázási szertartáson? 


Károlyt 2023. május 6-án koronázták királlyá. Hitvesével Kamillával, a királynéval együtt koronázták meg a Westminster apátságban. Az utat egy arany hintóval tették meg. 
A ceremónia 11 órakor kezdődött, amelynek a Golden Orb hadművelet a neve, azaz Aranygömb. 
A koronázás szimbolikus egyházi szertartás, amelyben az uralkodó fejére kerül fizikálisan a korona. Ezzel mutatja az uralkodó szerepét, az anglikán egyház fejét. Egyébként nem szükséges ez a szertartás ahhoz, hogy királlyá váljon. 

A koronázás 1000 évre nyúlik vissza. A ceremónia Európában egyedülálló és egyetlen fennmaradt ilyen jellegű esemény. 70 évvel ezelőtt Erzsébet szertartása három órás volt és élő közvetítéssel sugározták több országban. Károly ceremóniája ezzel szemben 2 órás, illetve kevesebb vendég is lett meghívva. 
Károly palástját, többek között unokája, György herceg is fogta.
Az uralkodót egy 700 éves koronázási szék mellett mutatta be az apátságban a Canterbury érsek.
Az egybegyűltek pedig közösen mondták, hogy "God Save The King!" - azaz Isten óvja a királyt! Ez a mondat hangzik el tavaly szeptember óta az angol himnuszban is, God Save The Queen helyett. 
A szék mellett szintén egy több száz éves kő szerepe is fontos, hiszen a királynak meg kellett érintenie. 

A fő momentum a koronázási szertartás során a felkenés. Ekkor elrejtették Károlyt. A Canterbury érsek kezét, mellkasát, és fejét keni a fel. Érdekesség, hogy az olajat Jeruzsálemben szentelték fel. Vilmos szerepe a ceremónia során az volt, hogy édesapja számára átnyújtsa az arany palástot ,illetve esküt tett hűségéről. Nagyon érzelmes pillanat volt.  A 700 éves székben kapta meg Károly a jogart, az ország almát, majd a koronát is. 
Kamilla királynévá koronázását, Károly után tették meg. 
A szertartás alatt elhangzott tizenkét darab szerepelt, köztük Andrew Loyd Webber zeneszerző himnusza. Az istentiszteletet walesi nyelven énekelték. A király édesapja emlékére görög ortodox zene is szólt. Gospel kórust is lehetett hallani. 




A királyt a tömör arannyal, a 17. századi Szent Edward koronájával koronázták meg, amellyel kilépett  a szertartás után a Buckingham-palota erkélyére. 


A vendégek sokasága között ott volt, Károly kisebbik fia Harry, akivel az utóbbi években megromlott a viszonya. Érdekesség, hogy Harry fia is éppen 6-án ünnepli születésnapját. 
Vilmos ült a legközelebb édesapjához. 
Továbbá láthattunk több egyházi személyiséget, vezetőt, miniszterelnököt, polgármestereket, rokont és nemesi származású leszármazottakat. Több ország képviselőjét, nemzetközi szervezetek tagjait, királyi háztartás tagjait, főméltóságokat.  Jelen voltak Kamilla gyermekei, unokái, továbbá ott volt például Lionel Richie, Judi Dench, David és Victoria Beckham, Katy Perry, Emma Thompson és Rowan Atkinson. 

 András herceg, aki botránya miatt még Erzsébet ideje alatt elmarasztalódott, hátrébb kapott helyet, mint az első sorban helyet foglaló öccse, Eduárd. 

Ami pletyka volt, hogy Harry jóval távolabb ül majd a tróntól és Vilmostól, ám ezek mind hamis állítások voltak, hiszen, Harry a harmadik sorban, a család tagjaival ült együtt. A családtagokkal ellentétben az erkélyen viszont nem jelent meg, a hírek szerint a koronázás után haza utazott családjához. A ceremóniát katonai légi parádé zárta.

Hétfőn - azaz május 8-án - munkaszüneti napot rendelt el Károly király. A koronázás alkalmából pedig koncertek lesznek: pl: Lionel Richie, Katy Perry. Andrea Bocelli vagy a Take That. 

Gyerekkorom óta vonz a királyi család


Bátran ki merem jelenteni, hogy - ahogy jó páran rajtam kívül - monarchia kedvelője vagyok. A történelem szerelmeseként, a királyi családdal való "kapcsolatom", már gyerekkoromra nyúlik vissza. Régóta érdekel az angol történelem, a királyok, azok betöltött szerepe, történelme. Nézhetjük akár VIII. Henriket, I. Erzsébet királynőt vagy Viktória királynőt, mind-mind hatalmas alakjai az angol és az egyetemes történelemnek is. Akár II. Erzsébet vagy a most trónra lépő Károly. 
Gyermekkoromban Vilmos herceg rajongójaként hamar beszippantott mindaz, ami II. Erzsébet világát képezte. Diana személye szintén csodálatot és ámulatot váltott ki már kicsiként bennem, bár tudnám vajon  honnan a vonzalom? 
Tinédzserként is angol földön játszódó, történelmi regényeket írtam, nagyon sokáig nem is tudtam elszakadni tőle. Rengeteget olvastam, kutattam, dokumentumfilmeket néztem egyes uralkodókról, a korabeli ruhákról, szokásokról vagy akár kastélyokról, épületekről. 
A királyi családhoz fűződő vonzalmam miatt láttam Vilmos és Katalin esküvőjét, majd utána testvére, Harry és Meghan menyegzőjét is. Mindegyik bámulatos volt, öröm volt nézni és belegondolni, hogy a brit uralkodói ház mennyire képviseli a mai napig azokat az eszméket, amelyeket felmenőik is. Ragaszkodnak a tradíciókhoz, ez pedig nagyon szimpatikus számomra. 
Fülöp halála is szomorúan érintett, meghatódva figyeltem a temetés képkockáit, azt a terepjárót, amit még az ő segítségével tervezték. II. Erzsébet tavalyi halála is megrendítő volt, a temetése pedig mély és szomorú. Ezeket az eseményeket mind-mind figyelemmel kísértem hol az interneten, hol a televízióban, mert úgy vélem, hogy mindegyik része történelmünknek, ahogy Károly koronázása is. 




70 évvel édesanyja koronázása után, amelyet 27 millióan láttak világszerte, ez egy olyan hatalmas hagyomány a történelemben, amelynek most én is illetve mi is részesei lehettünk. Az eseményt sokkal szélesebb körben lehetett követni, mint anno Erzsébet királynőét, profi felvételek által lehettünk szemtanúi Károly beiktatásának, amely precízen, percről-percre megtervezett volt. Azt le kell szögeznem, hogy nem Károly a kedvencem a királyi családból. Azonban amit én leginkább az uralkodó arcán látni véltem, az a meghatottság, hiszen Károly szinte kisgyermek kora óta erre a pillanatra készült, ám édesanyja hosszú uralkodása miatt, az ő számára csak most jött el az idő arra, hogy király lehessen, 74 évesen. Szimpatikus volt az alázatosság, az a meghittség, amint Károly ezt a ceremóniát végig csinálta. Igyekezett ügyelni arra, hogy ne készíttessen új ruhákat, darabokat, hanem a felmenői által megőrzött ereklyéket választotta. Például a kesztyű is a  nagyapjáé volt. 
Ami Kamillát illeti, szintén nem lopta be magát a szívembe, egyelőre sajnos nem tudok vele megbarátkozni. Mindenesetre, hosszú-hosszú évek óta szeretik egymást, talán ezt előnyére tudnám írni, számos tragédia és válási mizéria ellenére. 
A hintó, amellyel a királyi pár érkezett, illetve távozott vissza a palotához, gyönyörű, régi stílusú és egyben biztonságos is volt. Sajnos Londonban a ceremónia alkalmával esett az eső, de ez senki kedvét nem szegte. Nagy érdekesség, hogy Károly húga, Anna lóháton, katonai uniformisban követte fivérét a hintó mögött. A Buckingham-palotában minden harcászati nem képviseltette magát, őket is és a háztartás tagjait is köszöntötte Károly. Természetesen nem maradhatott el a skót duda sem, amely számomra nagyon kedves - a temetések alkalmával megkönnyeztem -, most azért jóval ritmusosabb dallamok szóltak. 

Számomra mindenképp nagy jelentőséggel bírt ez az esemény, nagyon szeretem látni a hagyományokat, azokat a régi korokból fennmaradt tradíciókat, amelyeket ma, a koronázás alkalmával láthattunk. Hiába a monarchia megítélése, mégis azt gondolom ez sokak számára fontos pillanat volt, hiszen a kórusban éneklő gyerekek, az utcákon álló nép, de akár, mint mi a tévé képernyője előtt ülők is még hosszú évek óta is emlegethetjük ezt az eseményt. Egy szelet a történelemből. 



Köszönöm, hogy elolvastátok a posztomat, amit tényleg tiszta szívből és boldogsággal írtam, mivel bármikor órákig tudnék az angol uralkodói családról beszélni és természetesen gépelni. 

Ha esetleg kedvet kapnátok néhány mű elolvasására, film vagy sorozat megnézéséhez, akkor íme néhány amely királyi családdal kapcsolatos. 

A király beszéde (film, VI. György királyról, Erzsébet édesapjáról szól) 
A királynő (film, II. Erzsébet királynő, Diana halála idején játszódó napjairól szól) 
Diana ( film) 
Spencer (Diana karácsonyi ünnepségen töltött napjait mutatja be) 
The Crown ( sorozat II. Erzsébetről) 


Eszter 





9 Comments

  1. Köszönöm szépen ezt a hosszú, mély és tartalmas bejegyzést! Bár a koronázást nem követtem élőben, mégis figyeltem a híreket, de elsősorban a Te posztodra voltam leginkább kíváncsi, mert lássuk be, olyanokat tudsz róluk, mintha Angliából közvetítenél élőben :D. Bár nekem Károly nem egy szimpatikus egyén (kimondottan Diana miatt), mégis elismerem, és hátha uralkodása alatt legalább annyira maradandó legenda tud lenni, mint édesanyja volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekeztem bőven és mégis picit tömören megosztani a gondolataimat, bár tudtam volna még pötyögni a posztban :) Nagyon szeretem a családot és érdekel is minden ami velük kapcsolatos. :) Köszönöm a kommented :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper, és tartalmas bejegyzés. Igazán informatív volt számomra. Én nem követtem a koronázást, ettő függetlenül jó volt olvasni róla. Az érdekességek III. Károlyról volt a kedvencem.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tartalmas bejegyzés lett, csomó olyan dolgot is írtál , amiről eddig nem tudtam ☺️

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm ezt a cikket, nagyon értékes és érdekes volt szamomra. Én nem követtem a családot és az uralkodókról, uralkodásról sem nagyon tudtam semmit, de most általad nagyon sok info eljutott hozzám és ezért nagyon hálás vagyok. Szuper cikk lett, köszi <3

    VálaszTörlés
  5. Huh, ez aztán szuper bejegyzés lett és baromi tartalmas! Köszönöm az információkat, ismét tanultam 1-2 újdonságot. Sajnos a koronázásról lemaradtam a munka miatt, de igyekszem majd visszanézni, ha van rá lehetőség. 1-2 képet már láttam. Én is nagyon szeretem a királyi családot, igyekszem nyomon követni az életüket, kívülről nagyon érdekes ez az egész dolog. Reméljük, hogy Károly jó király lesz, bár Kamillával elég fura páros. Én nagyon szimpatizálok Diana-val, ezért is írom ezt. 😬 Bár szerintem sok mindenki van így ezzel.

    VálaszTörlés
  6. Húh! Ez egy hosszú, mély és tartalmas poszt lett, amelynek őszintén szólva borzalmasan örültem! 😁 Hogy miért? Mert tisztán látszik, hogy ezekről a dolgokról, mint Királyi családról nagyon szeretsz írnj és ha tehetnéd naphosszákat is dumálnál róla. 😊 Én jó magam nem igazán követem a királyi családot, persze hazudnék arról, hogy Diana halála körüli dolgok nem érdekeltek volna, vagy maga Diana élete, története nem érdekelt volna, mert igen azokat mindig is elolvastam stb. Szóval az a egy ami érdekelt, valamint Sisi hercegnő, de az teljesen más, illetve igen, Viktória 🤣 De ki is fújj nálam ez a dolog. Viszont! Te ahogyan megfogalmazod, írsz róla, mesélsz róla, mint aki tényleg kint él Angliában❤️🥰 Vagy mintha a családod királyi család lenne, vagy valahogy így tudnám magam kifejteni neked. Nagyon aranyos vagy afelől, hogy így jól és alaposan kifejted ezt az egészet. Engem egyszer érdekelne egy ilyen könyv is tőled, vagy valami regény, mert tény hogy ilyesmiket eltudnék tőled olvasni és CSAK tőled! ❤️ Köszönöm az infót, köszönöm hogy ennyi energiát beleadtál ebbe a posztban, anyait és apait❤️ Őszintén mondom, szívesen olvasnék még ilyeneket tőled 🥰❤️

    VálaszTörlés
  7. Én nem tudtam ilyen jól megírni a véleményem a koronázásról. Annyi biztos, hogy ahhoz képest, hogy munkában felkészültünk a rohanásra, egész hètvégén kongtunk az ürességtől, míg mindenhol máshol tömve voltak😅

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm, hogy ilyen részletesen írtál róla 😉😊 Látnia az írasodon, hogy mindent beleadtál és szívből, szeretetből jött minden ❤️

    VálaszTörlés

Follow Me On Instagram