Mindennapok..

 "Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Mindenesetre nyugtat, hogy a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket." (Oravecz Nóra)  

Sziasztok!

Az írói tag után gondoltam egy kis személyes, gyógyító hangvételű poszttal érkezem, amely számomra mindig nagy jelentőséggel bír. Kiírni, "kibeszélni" magamból mindazt, ami nyomja a lelkemet és a szívemet. Amellett, hogy tele vagyok hálával, nagyon sok mindennel kell megküzdenem a mindennapokban, de legfőképp a saját magammal. 

Mindennapok...

Bevallom őszintén augusztus közepén írtam egy posztot. Azonban úgy érzem, hogy annyira a mélységeimbe mentem volna, hogy most már nem érzem azt, amit akkor, és hogy ezt meg kell osztanom. Persze, a jövőben változhat,  akkor nagyon az utolsó tartalékaimat éltem. Akkor azt hittem a padló alatti hely a legjobb nekem, mert elmerültem a bánatban, a szomorúságban és a negatív hullám átvette a hatalmat felettem. Amikor azt éreztem, hogy " de én csak gyógyulni akarok, azonban van, ami mindig visszaránt" és ismét rossz kedvem volt. Talán ilyen mélyen sosem éreztem magam. A gyászfolyamat, illetve az évek alatt felgyülemlett traumák, mind-mind kivették a maradék energiámat, és rengeteg terhet cipelek. Fáj a szívem a veszteségek és az igazságtalanság miatt, ami olyan szinten tönkretett engem is, hogy napi szinten csak sírtam. Azt hajtogattam Marcinak, ne aggódjon, anya jobban lesz. Ez a jelenet pedig most is könnyeket csal a szemembe, mert a gyerek megérintette az arcomat, miközben a szobájában a szekrénye előtt zokogtam. 
Mivel a pszichológusom szintén apró csemetéjét nevelgeti, mástól kértem segítséget. Baráti közbenjárásra végül kikötöttem egy férfi pszichológusnál, amitől először picit idegenkedtem, de mivel én tudtam, hogy a segítség most nekem mennyire fontos, megnyíltam rögtön. Szerencsére mondhatom, remekül megy a közös munka. Elmondta, hogy nagy a teherbírásom, illetve jók a megküzdési stratégiáim, mert több dolgot eszközöltem, hogy a mentális egészségemet óvjam, ne menjek ennél is mélyebbre. Én csak annyit tudtam kérdezni tőle, hogy akkor nem vagyok reménytelen eset? 
Érdekes dolog ez a gyászfolyamat, ebben a helyzetben pedig pláne. Egyszer fenn, egyszer lenn érzem magam, és a dolgomat káros, negatív személyek sem könnyítik meg. 


Ami a legnagyobb erő most számomra, egyértelműen a kisfiam. Miatta nem hagytam el magam. Tudjátok sokan azzal jöttek/jönnek: mert én olyan erős vagyok. Dehogyis. Nem vagyok erős, de fel akarok állni, s mint a főnix feltámadni. Marci számomra olyan húzó erő, akiért érdemes reggel felkelnem, csinálni, maximálisan odatennem magam, tanítani, vele nevetni, viccelődni. Boldoggá tesz a fejlődése, az, hogy már " feladja a leckét", figyelni a mozdulatait és lassan készülni a születésnapjára. 

Kisfiam.. 

Egyre hihetetlenebb számomra, hogy Marci kicsit több, mint egy hónap múlva egy éves lesz. Mintha csak tegnap vonultam volna egy esős éjjelen a kórházba, és készültem életem legnagyobb kihívására. Annyira durva, hogy milyen hamar elmentek a hónapok, s amik akkor nehéznek bizonyultak, visszagondolva semmiségek. Itt van egy egészséges, gyönyörű gyerek, aki levigyorog bárkit, akár a villamoson, akár az utcán sétálva. Akire örömmel néznek az emberek, mert tényleg olyan tekintete van, hogy elolvad, aki látja (megjegyzés: lányok kössétek a gatyeszt, én nem leszek egyszerű eset :D ). Szóval itt van egy csoda kissrác, aki bearanyozza a napjainkat és azt kell mondanom, minden elfogultság nélkül, hogy egy minta gyerek: eszik, alszik, játszik. Minden olyan magától érthetődő volt vele kapcsolatban, s bár talán a rutinom is segített ebben, egyáltalán nem kényeztetjük, mert ugyanúgy jelezzük, mit lehet, mit nem. Szóval most nyílik a legjobban a világ számára, nagyon érdeklődő. Említettem a pszichológusnak, hogy nagyon durva, hogy a gyerek teljesen kiegyensúlyozott, mégha az anyja nem is az. Ez a legjobb számomra, mert tudom, hogy őt nem viseli meg az, hogy látja, ha sírok. 

Hogy egy kis szót ejtsek, a kutyusok is megvannak. Aktívan kiveszik a feladatokat a gyerek körül, tulajdonképpen ott vannak, ahol mi. Követik őt, figyelik a mozdulatait, Prézli olykor engedi, hogy rajta másszon, de leginkább, ha megérinti őket, arrébb vonulnak. Eddig semmiféle konfliktus nem volt köztük, Palika szerelmes Marci néhány játékába,de ő is csak erősen szugerálja, hátha megkaparinthatja őket. Ha az udvaron vagyunk labdázni, azt Marci imádja, mert viccesnek találja a kutyákat, ahogy szaladgálnak. 

Nyár

A nyarunk átlagosan telt, a körülményeket tekintve nem a legjobban. Idő kell, mire mindent feldolgozunk. Július végén meghalt az idős nagynéném is, lezárult a nagypapámék generációja vele. 
Ami jó, ha a férjemnek úgy van ideje, akkor szoktunk menni kirándulni. Így eljutottunk és megnéztük a fraknói-várat, ismét jártunk Pátfaluban a világítótoronynál. Ettünk egy isteni fagyit is ott. Aztán elmentünk nosztalgiázni Budapestre. Hiányzik nagyon a város, jó volt ott lenni, Marci élvezett mindent. Férjem jóbarátja buszsofőr, így megengedte, hogy elmenjünk vele egy körre, Marci pedig kipróbálhatta a sofőr ülést. Szerintem a fiúknak ez óriási élmény volt, mert rajtam kívül mindenki busz-fan. 
Júliusban Fenyő Miklós koncertre is elmentünk, Marcinak is tetszett. Nagyon jó volt a hangulat, az öreg Fenyő még tud bulit csinálni, szóval mi iszonyat élveztük. 
Voltunk a falusi falunapon, mivel Aranykapu Zenekar fanok vagyunk, Marcival rögtön kivonultunk. Délután is megnéztük a rokonokkal a programokat, aztán a volt osztálytársam zenekara iszonyat jó bulit csinált, baromira tetszett. 

A nyáron a betakarításban most aktívan szerepet vállaltam. Annyi gyümölcsöt főztem be és dzsemesítettem, hogy a könyökömön jött ki, ellenben a hideg időben majd Marcinak jól fog jönni egy-egy gyümölcs, aminek nincs szezonja. Ezen kívül uborkasalátát is készítettem. Nagyon hatékony voltam.

Jövő

Nagyon sok kritikus percem volt, s egyik alkalommal, amikor mélyben voltam, az elhunyt barátnőm gyerekkori barátnőjével beszélgetve elhangzott egy mondat, ami betalált. " A lányok sem akarnák, hogy boldogtalan anyuka legyek" Ezen szintén napokig zokogtam, mert bár tudom, hogy ez valószínűleg így van, de olyan fájdalom van bennem, hogy erre nehéz volt gondolnom. Aztán rájöttem, hogy meg kell próbálnom tovább menni. A pszichológus segítségével kaptam könyveket, illetve gyakorlatokat, hanganyagokat amelyekkel tudok másra fókuszálni, ha elragadnának a gondolataim. Igyekszem ezekre odafigyelni. 
Sajnos mivel korábban is említettem az írás baromira nehezen megy, pedig kifolyik az ötlet, emiatt szeretném magam tuningolni, hogy folytatni tudjam. Ehhez pedig jobb lelkiállapot szükséges. Férjemnek kikötöttem, hogy köteleznie kell arra, hogy újra olvassak, mert azt is szeretnék, de nincs kedvem. Úgyhogy apróbb léptekben próbálom magam felhozni. 

A szeptemberünk elég sűrűnek mutatkozik, tekintve, hogy kitaláltam magunknak egy közös ajándékot, családi fotózásra készülünk. Aztán érkeznek a születésnapok, névnap. Marci 25-én egy éves, férjem szeptember 29-én tartja a névnapját, október másodika a születésnapja, úgyhogy lesz ünneplés bőven. Kitaláltam már, mi lesz Marci tortáján, vagyis két verzió van a fejemben. Azonban szuper lenne, ha ezen jeles alkalomból az egész családról megemlékeznénk és a kutyák is helyet kapnának, akár a torta tetején valamilyen formában. Úgyhogy kutyusosra gondoltam. 

Aztán október 2-án lesz egy különleges meetingem, amiről lehet beszámolok majd, meglátjuk. 


Összegzés

Az utóbbi hónapok sok mindent megmutattak a számomra: kik azok, akik a nehéz időkben is az ember mellett állnak, őszintén, szeretettel. Segítőkészen és megértően fordultak felém. Emiatt nagyon hálás vagyok, mert láthatom magam is, kik azok, akikhez bármikor fordulhatok. Megmutatta ez a szomorú időszak kik azok, akik szinte elfordultak tőlünk, esetlegesen kioktató, nyegle módon fordultak felénk, nem gondolva arra, milyen plusz negatív hullámot adnak ezzel, az amúgy is rettenetes időszakhoz. Sokan meg sem érthetik micsoda fájdalom, szomorúság, űr, teher és értetlenség van bennünk, amit még magunk sem értünk, nem hogy más. 

Talán, hogy bizonyítsak magamnak, minél több sikerélményem legyen, készülök ismét egy dologra, amit majd elmesélek nektek is. :) 
Az apróbb dolgok is sikerélmények, ennek pedig a pszichológus is nagyon örül, mondta, hogy nyomassam a zenét, ha az jól esik, úgyhogy rengeteg zenét hallgatok. 
Nem gondoltam, hogy 32 évesen, amikor tulajdonképpen életem legjobb időszakát kellene élnem, hiszen itt a még csecsemő gyermekem, felhőtlenül boldog napjaim lehetnének, de ehelyett újra kell építenem magam. Ez számomra a legnehezebb, mert lassan magam sem tudom én ki vagyok?!
Magam segítése érdekében készült két tetoválásom: az egyik egy angyalszárny, elvesztett barátaimért, a másik pedig egy Vízöntő csillagkép. Egyszerűek, mégis számomra sok jelentőséggel bírnak. Így már négy tetoválásom van. 

Végezetül, nagyon köszönöm Klaudiának, hogy írt a regényemről, és volt kedve elolvasni, nagyon örülök, hogy tetszett. A posztja alatti kommenteket pedig innen is nagyon köszönöm. 💕

Andinak pedig ismét nagy hála a sokrétű támogatásért és segítségért. 💕

Csodaszép hetet

Eszter