Mizujs velem mostanság?

Sziasztok!

Először is szeretnék egy idézettel kezdeni

„A legnagyobb dicsőség nem abban rejlik, hogy sosem esünk el, hanem abban, hogy minden egyes elesés után felállunk.” (Nelson Mandela) 

Az idézet találó, mivel sok minden történt velem, velünk az elmúlt hónapokban, s ezeket most szeretném Veletek is megosztani. Induljon tehát a hullámvasút, amire most velem ti is felülhettek. 

Jogosítvány 

Nos, tél végén elkezdtem a jogosítványt, hiszen, ha Marcival ősszel megkezdjük a bölcsődét, elengedhetetlen lesz az autó. Sajnos a munkaidőm nehezen függ össze a buszjáratokkal, a gyerkőcöt sem szeretném húzkodni, így hát maradt a jogosítvány megszerzése. Be kell valljam, ha a férjem nem erőltette volna (ezt értsétek jó értelemben), akkor még mindig nem álltam volna neki. 

A kresz vizsgám alkalmával mindig történt valami, az első alkalommal valamiért túlizgultam magam, másodszor pedig Marci olyan beteg volt, hogy egész éjszaka nem aludtam, de szerencsére sikerült.

 Április utolsó napján kezdtem a vezetést. 
Kezdetben egy parkoló részen jöttünk -mentünk, de körülbellül a második alkalommal már a forgalomban találtam magam. Annyira megijesztett az egész helyzet, hogy a harmadikra el se akartam menni. Tudjátok nem vagyok ez a feladós típus, de akkor ott nagyon tele volt a gatya, hogy én mit keresek a négy sávos főúton, amikor meg sem tudok állni. No, de bíztattak, mentem a következőre, meg a következőre is. 
A vezetés egyre jobban alakult. Aztán hol volt visszaesés, hol ügyesebb voltam. Éppen milyen szögben állt a nap az égen. Nagyon függött a kedvemtől, hogy megy az adott napon a dolog, mert képes voltam saját magam bepörgetni dolgokba, vagy nem voltam kipihent és ez éppen elég volt ahhoz, hogy full ramaty legyen az alkalom. 
Mindenesetre mentem rendületlen. Győr nem egy egyszerű város, tele körforgalommal, egyirányú utcákkal, mégis ezek lettek az egyik kedvenceim. Tudtam, hogy nem fogom megúszni az M1-es autópályát sem, de őszinte leszek, amennyire rettegtem tőle, annyira tetszett a dolog, bár nem valószínű, hogy én ott gyakran kocsikázni fogok. Ennek ellenére volt idő, amikor szerettem volna megnyerni vizsgán. Nagyjából megvoltak a helyek, hol szeretnék vezetni, de persze ez nem rajtam múlt. 
A vezetés óráim végén gyakoroltuk a parkolást. Nem volt a kedvencem, ennek ellenére pont az ment a legjobban, amitől féltem. Párhuzamos, jobbra hátra, illetve a merőleges, tolatás. Szerettem elsőre beállni, mert korrigálni baromira nem ment. 
A vizsga időpontra, amikor jelentkeztünk, onnantól iszonyatosan rettegtem. A hullámvasút csak itt jött elő nálam igazán, az első vizsgát el is rontotta. Sajnos annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam a parkolást megcsinálni rendesen. (megj.: a vizsga előtti egy órában ott gyakoroltuk, minden ment, parkoltam, jobbra néztem. Még én mondtam az oktatónak, hogy oda kell nézni. ) 
 Az Aldi parkolóban a húzott manőver megvolt, de sajnos a jobbkezes szakaszba nem néztem be, ennek ellenére tovább engedett a vizsgabiztos és kért még egy parkolást. Túlizgultam, nincs mit tenni. 

Nem szidhatom egy percig sem a vizsgabiztost, mert végtelen kedves volt, s bíztató. Na de az egész napot végig bőgtem, mert tudtam, ez rajtam ment el. 
Itt sem adtam fel, mentem is másnap, jelentkeztünk a következő vizsgára. No, nem is izgultam annyira, míg nem jött a vasárnap, és annyira pörgettem magam, hogy semmit nem aludtam. Bekaptam egy magneb6-ot, ettem egy banánt reggel. A vizsga sikeres volt. Nagyon kedves vizsgabiztost kaptam, szuper útvonallal, nagyon örültem neki.

Nagyon sok energia egy ilyen vezetés megtanulás, hiszen kenni-vágni kell a táblákat, merre mehetsz, ne üsd el a gyalogost, időben lássa, hogy átengedi az ember. (Az elektromos rollerosokat viszont örömmel elcsaptam volna. ) Akkor iszonyat ott kell lenni fejben, hiszen azon kívül, hogy mindenre is figyel az ember, az autót is kezelni, érezni kell. Általában mindig 7-re jártam, ami azt jelentette, hogy 5.20kor keltem, esténként érthetően nem kellett altatni. Az oktatóm nagyon nyugis volt, végtelen türelemmel, mert hozzám azért kellett. Sajnos a saját ellenségem voltam, ami a vezetést illeti. A család is nagyon rugalmas volt, sokat segítettek, hogy ezt mind végig tudjam vinni. Anyukám, a férjem, nagybátyám és persze Marci is, hogy bírta, amíg távol voltam. 
Napokig el sem hittem, hogy sikerült a forgalmi vizsgám. Én megcsináltam. Hihetetlen. 

Szar a köbön

Nem igazán volt a legjobb májustól a helyzet. Ha nem lett volna elég, hogy megoldjuk ezt a jogosítvány dolgot, a férjem épp hazafele tartott, amikor egy 70-es korú pasi nem adott neki elsőbbséget a stop táblánál és belehajtott. Olyannyira, hogy az árokban kötött ki. A kocsink nagy része offos, a férjem szerencsére épségben kiszállt belőle. Persze a kocsiban ülő két idős fújta, hogy nem ők a hibásak, de egyértelműen látszott, hogy mi a helyzet. Nagy mázlijuk van, hogy a gyerek nem ült ott, mert tuti agyon csaptuk volna, és inkább leülöm a börtönben. 
Ami a legszomorúbb, hogy senki nem állt meg segíteni. A férjem persze rendőrt hívott, most pedig reménykedünk, hátha megtudjuk menteni az autót. 

Aztán pár hónapja kiderült, hogy keresztapám súlyos beteg. Nem voltunk jóban, de tisztességesen elmentünk és meglátogattuk. Végül június végén hunyt el. Ha  nem lenne elég, akkor váratlanul a vizsgám napján a felesége, a keresztanyám is meghalt. Úgyhogy két héten belül két temetésre is mennünk kell. 

Marci és az új szobája

Érthető okokból elég régóta eldöntöttem, hogy eladom Marci bababútorait és babakocsiját. Elkezdtük tervezni a szobáját, és képzeljétek a chatgpt nagyon jó tippeket adott, sőt kreált nekem három db képet a falra. 

A bútorainkra aznap lett is vevő, egy nagyon kedves pár vásárolta meg, mi pedig megrendeltük Marci új ágyát, könyvespolcát és játékos tárolóját. Ikeából vettem őket, amire viszonylag vártunk is két hetet, de hamar össze is lehetett rakni és szuper kis szobája lett. 

A falra a vizsláinkról és Marciról és a kutyákról készült közös kreáció került. Ez a chatgpt nagyon jó kis cucc, sok ötletet adott, akár a fal színét vesszük, akár a hozzá passzoló textíliákat vesszük csak alapul. 

Marci egyébként nagyon sokat nőtt és változott. Most már egyre inkább megmutatja az akaratát is, ami legtöbbször az udvarról való bejövetelkor jön elő, mert imád kinn motorozni. Előfordulnak konfliktusok köztünk, nem igazán vagyok az az engedékeny típus, lehet olykor túl katonás, de vallom, hogy egy nyekkenésre nem kell mindent megengedni egy gyereknek. Engem az ilyen nyekergések, vinnyogások nem szoktak meghatni, mivel már láttam ilyet. Úgyhogy, ha be kell menni az udvarról, akkor be kell menni. 
Szívesen segít a házimunkában, s öröm látni, hogy magától is észreveszi már mikor, mit kell csinálni. A szemetet kidobja a kukába, söpör, segít kipakolni - most már kérdezés, kérés nélkül - a mosogatógépből. Elpakol, ügyesen vetkőzik, persze még többnyire segítséggel még, de aranyos és igyekszik. 
A szókincse is gyarapszik, biztosan majd a bölcsiben is ragadni fognak rá a dolgok. Még nem tudom, hogy fogjuk átvészelni a beszoktatást, én mindent megteszek, hogy ő biztonsággal beszokjon, én majd max valami zúgban bőgök. Úgyhogy így állunk mostanság. 

Én pedig...

Írjátok meg kommentben. 

Szép hétvégét

Eszter