#85 ~ Soha ne mondd, hogy soha

Sziasztok!

Most jöttem rá, hogy ebben a hónapban még nem is posztoltam, de ennek apropóján pont eszembe jutott egy jó kis téma, amit - esetleg ötletet adva másoknak - megosztanék veletek.

Aki ismer és aki követ olvashatta már, hogy sosem voltam épp a tű és más ilyen eszköz híve, sőt. Irtózom tőle a mai napig, akárhogy is nézzük nem leszünk barátok, pláne ha vérvételről van szó.
DE!

Tavaly történt egy olyan elhatározás bennem ami mindent felülírt, hiszen akkor már 8-9 éve terveztem azt, amit véghez is vittem: tetoválást csináltattam.
Számomra a tetoválás - amióta elterveztem -, nagyon nagy jelentőséggel bír, abból a szempontból, hogy az emlékezés miatt készítettem el. Tudtam, ha ezt megteszem, némileg segít abban, hogy feldolgozzam édesapám halálát, hiányát. Azonban itt volt a tűfóbiám, s 8 -9 évig érlelődött bennem az, hogy elmerjek menni.
Egyik nap aztán fogtam magam, azt mondtam, hogy MOST, ehhez pedig egy klassz helyet is ajánlott a kolleganőm, nem volt kérdés, hogy elmegyek.

Néhány héttel ezelőtt beszélgettem ebben a témában és  kérdezték tőlem, hogy fájt e?
Erre csak azt válaszoltam, hogy egy kicsit. MERT, ez egy bátorságpróba is volt számomra, hogy legyőztem magam, a félelmeim. Meg mertem tenni egy olyan dolgot, amit azelőtt soha. Sokat jelentett, hiszen mertem álmodni, megtettem, merész voltam.
Akkor azt mondtam, hogy ezt az egyet szeretném, számomra ez volt az, amit tényleg évek óta terveztem. Emlékszem, amikor tetováló lány azt mondta: Aki egyszer csináltat, még egyet fog.
Na most igaza lett.

Arra is emlékszem, hogy a Mama amikor meglátta és elmeséltem neki - persze utólag - a dolgot, mennyire ki volt akadva ezen és közölte, hogy TÖBBET ILYET NE CSINÁLJAK.
Nos, drága Mama, akkor még nem tudtam, hogy hamarosan itt hagysz bennünket, ezzel egy űrt hagyva magad után, ami okot ad arra, hogy ismét olyat cselekedjek, amit úgy gondoltam többet nem teszem.

Eljött az idő, amikor ismét készítetek egy tetoválást, Mamám emlékére. Aki nem nagyon érti, hogy mire jó ez: annak azt mondanám, hogy mindenki másképp dolgozza fel a veszteséget, plusz számomra érezteti azt, hogy örökre velem marad. Ha majd jó pár év múlva ránézek, eszembe jut majd, hogy miért csináltattam. Valószínűleg eszembe jut majd a mostani lelkiállapotom is, de az összes emlék, ami bennem van/lesz.

Hogy mire gondoltam?

Ha végre meglesz az időpont és ott leszek, kiderül mi lesz  a végén belőle, minden esetre ilyesmit szeretnék.

Esetleg ha van kérdésetek a tetoválással kapcsolatban vagy, szeretnétek tudni, hogy készítik, akkor bátran keressetek meg, ha tudok szívesen válaszolok :)



Szép estét Nektek