Nehéz elkezdeni ezt a posztot.
Már önmagában furcsa belegondolni, hogy az idei évszám hamarosan lecserélődik. Elképesztő, ahogy repülnek a napok, hetek, hónapok, és egyszer csak arra döbbenünk, hogy itt az év utolsó hónapja. Néhány gondolatban szeretném megosztani veletek, mit jelentett számomra a 2025-ös év. A tanításait, az emlékeit, a küzdelmeit és az apró győzelmeit.
Tartsatok velem.
Tervek
Egyik sem volt éppen könnyű történet, de azt tudtam magamról: szeretem a kihívásokat.
A munkahelyi státuszomért kicsit ki kellett állnom. Határozottan próbáltam képviselni az érdekeimet, mert fontos volt számomra, hogy a régi, megszokott környezetemben dolgozhassak. Bár rengeteg változás történt, mégis ehhez ragaszkodtam a leginkább.
A második nagy cél a jogosítvány megszerzése volt, ami talán a legnagyobb kihívást jelentette számomra. Gyermek mellett végigcsinálni a KRESZ-t, majd a vezetési időszakot, egyáltalán nem volt egyszerű.
Közben pedig Marci fiúnkat is beírattuk a bölcsődébe. Határozott elképzelésem volt arról, hogy kihez kerüljön, és szerencsére ez teljesült is. Augusztusban megkezdte a bölcsődét.
Hihetetlen, nem? Nemrég írtam arról, hogy várandós vagyok, most pedig már átlépte a bölcsőde kapuját, és boldogan megy a csoportba minden egyes nap.
Sírás, nevetés, váratlan események, küzdelem
Ezek a szavak méltán jellemzik a 2025-ös évemet.
A jogosítvány megszerzése óriási belső harc volt számomra. A tanulás részével nem volt gond, a vezetés viszont egy igazi hullámvasút lett. Megéltem mélységeket és magasságokat, sokszor sírtam, máskor nevettem.Volt, amikor azt hittem, hogy a legjobb formámat hozom, és volt, amikor úgy éreztem, egy kalap szar az egész. Nagyon érdekes, amit az ember ilyenkor megél – főleg akkor, ha közben a saját belső harcait is vívja.
Őszintén mondom: sokszor a saját magam ellensége voltam.
Ezen kellett felülkerekednem, miközben lelkileg már fáradt voltam, és nehezen tudtam kipihenni magam ebben az időszakban.
Mindez akkor történt, amikor a forgalmi vizsgámon vettem részt. A nagynéném nem mert hívni, mert tudta, hogy vezetek, és csak a véletlenen múlt, hogy épp akkor teljesen le volt halkítva a telefonom. Döbbenetes az ő halála is. Tényleg kijárt volna számára egy nyugodt időskor. Csak annyit mondtam a férjemnek: ha nem a vezetésre mentek az anyagiak, akkor koszorúkra.
A nyár végén megkezdődött Marci beszoktatása is, ami a vártnál is jobban alakult. Mivel ő nagyon alkalmazkodó és szociális kisfiú, tudtam, hogy rendben lesz minden. Az autó lett a kis jele, amit mindig boldogan mond. Szeret a csoportban lenni, örömmel játszik a társaival, és erősen ragaszkodik a kisgyermeknevelőjéhez is. Ma már az sem okoz gondot, ha összefutunk az udvaron, és látja, hogy én elindulok a „saját gyerekeimmel” a csoportomba. Egyetlen alkalom volt, amikor kiborult – és akkor én sem tudtam visszafogni a könnyeimet. Azt a helyzetet nem kívánom senkinek.
Viszont boldoggá tesz, amikor látom az alkotásait. Amiket hazahoz, vagy amiket csak kitesznek a falra, hogy megcsodálhassam. Gyakran lenézek hozzá alvásidőben is, és nézem, ahogy szunyókál.
Nagy könnyebbség, hogy egy helyen lehetünk.
A betegeskedés sajnos minket sem kímélt. Engem is, Marcit is leterített – őt többször is. A köhögésből nehezen tudtam kikúrálni, de most már talán az is rendeződik.
Visszarázódás – munka, szerepek, önmagam keresése
A munkahelyemre való visszatérés külön fejezetet érdemelne az életemben. Nemcsak fizikailag volt kihívás, hanem lelkileg is.
Aztán végülis minden nehézségével együtt jó érzés volt visszatalálni ahhoz a részhez bennem, ami alkotni, segíteni, jelen lenni szeret. Lassan, lépésről lépésre visszarázódtam. Nem vagyok hibátlan, de mindig magamat adom, azokat a normákat, értékeket, amiket eddig is képviseltem.
Eltávolodások – barátságok, elengedések
Végezetül
Idén is volt részem csodás helyekben, remek kirándulásokban, amik mindig megdobogtatták a szívem. Ausztria dombjai, hegyei mindig vonzanak, így idén sem maradhatott el oda egy kis kirándulás. Ahogyan a kedvenc helyeimre is újra ellátogattunk: Fertőd, Budapest, Bakony stb. Az ősszel pedig nagy vágyam vált valóra, hogy a nádasladányi kastélyba eljuthattunk Krisztivel és Attilával karöltve, hiszen Az Árulók c. műsor a mi kedvencünk is már évadok óta.
Sajnos idén a regényírás háttérbe szorult, de bízom benne, hogy ez csak átmeneti állapot és újra üthetem a billentyűzetet, mert ötletem az van, csak valahogy nem tudtam úgy neki ülni, mint a korábbi években. Bánom, mert számomra ez jelenti a teljes kikapcsolódást. Remélem ez 2026-ban megváltozik majd.
Aztán boldog vagyok, mert sokan (régiek és újak) kiállnak mellettünk, keresik a társaságunkat, szívesen töltenek velünk időt. Marci mindig a társaság fénypontja.
A blogot idén több, mint tízezren tekintették meg 91 komment érkezett.
A legtöbbet megtekintett posztom pedig ez lett: Write Tag Emília tollából- Harmadik felvonás
Kívánok a következő évre sok örömöt, terveket, kitartást, egészséget és sok-sok olvasnivalót, hiszen ne maradjunk blogolás nélkül.






1 Comments
Örülök, hogy a legtöbb dolog végül jóra fordult! Magam is azt látom, hogy a beszoktatást sokan túlaggódják - bár a mieink nem voltak bölcsisek, az oviba azonnal szívesen jártak, sosem jelentett gondot a beszokás.
VálaszTörlés